Az EU-ban termesztési engedélyezés előtt álló, vagy korábban már engedélyezett génmódosított (GM) kukoricafajták termesztési engedélye nem terjed majd ki Magyarország területére az Európai Bizottsághoz beterjesztett magyar kérelem alapján – olvasható a Földművelésügyi Minisztérium (FM) közleményében.

A tiltást lehetővé tévő uniós irányelv alapján a tárca 2015. szeptember 21-én megküldte az Európai Bizottság számára azokat az értesítéseket, amelyekben követelte, hogy az engedélyezés alatt álló vagy már engedélyezett GM növények (összesen 8 GM kukorica) termesztési engedélyének területi hatálya ne terjedjen ki Magyarország területére – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint a 2015. október 22-i határidőig az érintett vállalatok közül a Pioneer, a Syngenta és a Dow Agrosciences nem reagált a magyar követelésre, ezzel hallgatólagosan belegyeztek abba, hogy jövőbeli GM termesztési engedélyük ne legyen érvényes Magyarország területén. A Monsanto – amelynek engedélyezési folyamat alatt álló kérelmére és meglévő engedélyére is vonatkozott a követelés – válaszlevelében csalódását fejezte ki, azonban nem emelt kifogást a kiigazítással kapcsolatban.

Az FM jelezte: amennyiben a jövőben további GM-növényekre vonatkozó termesztési engedélykérelmet nyújtanak be az Európai Unióban, úgy Magyarország minden esetben kezdeményezni fogja, hogy az engedélyek területi hatálya ne terjedjen ki az ország területére.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy az uniós tagállamok többsége, 17 tagállam (Ausztria, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Dánia, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország és Szlovénia) és 4 régió (Vallónia, Skócia, Wales, Észak-Írország) nyújtotta be követelését az októberi határidőig. Az új irányelv népszerűségéből is látható, hogy Európa zöme – Magyarországhoz hasonlóan – nem szeretne GM-növényeket termeszteni és erről saját hatáskörben kíván dönteni.

Az érem másik oldala

A termesztés csupán a „GMO-érem” egyik oldala. Az Európai Bizottság a génmódosított növények forgalmazásának engedélyezését is tagállami hatáskörbe utalta volna, ez a javaslat azonban az Európai Parlament mezőgazdasági és környezetvédelmi szakbizottságában is megbukott. A parlament október végi plenáris ülésén szavaz majd a kérdésről. További részletek itt és itt olvashatók.