Ugyan átadták a napokban Hargita és Kovászna megye európai uniós szabványoknak megfelelő hulladéklerakóját, beüzemeltetésükre még várni kell.

Az uniós előírások értelmében ezek működtetését egy magántulajdonban lévő cégre kell bízni, azt pedig közbeszerzési eljárás keretében kell kiválasztani. Ez Romániában a sok fellebbezés miatt felettébb időigényes folyamat, a győztes kiválasztása pedig pereskedések esetében évekig is elhúzódhat – írja a kronika.ro.

Még egy ideig biztosan Brassóba viszik a háromszékiek szemetét, pedig a 82,2 millió lejes ráfordítást igénylő Kovászna megyei integrált hulladékgazdálkodási rendszer elnevezésű projekt a héten hivatalosan is lezárult. A megyei közgyűlés önrésze 9,4 millió lej volt, a többit európai uniós forrásokból finanszírozták.

A projekt részeként már korábban bezárták a négy város – Kovászna, Bodzaforduló, Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely – hulladéktárolóit, így tavaly nyár végétől már a Cenk alatti városba viszik a szemetet.

Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke azt mondja, optimális esetben egy hónapon belül kiderül, hogy melyik cég nyeri meg a működtetési jogot, ám ez még tovább húzódhat, ha a versenytárgyaláson részt vevő vállalkozások elkezdenek pereskedni.

Kovászna megye lakossága évente több mint 50 ezer tonna szemetet termel, ennek korszerű feldolgozását teszi lehetővé a 16 hektáron elhelyezkedő lécfalvi hulladéktároló.

Hasonló helyzet alakult ki a szomszédos Hargita megyében is, ahol a héten adták át a Gyergyóremete határában elkészült, az európai uniós szabványoknak megfelelő, környezetbarát hulladéklerakót. A keddi avatón megjelent politikusok köszöntőbeszédei mind kitértek arra, hogy a hatalmas beruházás megvalósítása nem volt könnyű feladat.

Mint Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke is utalt rá, többször újra kellett kezdeni a folyamatot, hiszen már a helyszínkeresés is sok cirkusszal járt, amint ő fogalmazott, viharos volt a projekt története. „A remeteiek nagy áldozatot vállaltak a megyéért” – szögezte le.