A legtöbb vállalatvezető attól fél, hogy nem lesznek új ügyfelei – derült ki az Együttműködő Vállalkozók Szervezetének (EVSZ) szeptemberi felméréséből.

Nagyon sokféle pályázati lehetőség került napvilágra az utóbbi hetekben, hogy a kkv vezetők a fejlesztéseiket finanszírozhassák, előrébb léphessenek. Számos fórum, konferencia témája: mire lehet pályázni, hogyan lehet „ingyen” pénzhez jutni. 
Hiába a rengeteg pályázat, sok vállalkozást mégis más aggasztja. Az EVSZ legfrissebb felméréséből kiderült, melyek azok a területek, amelyektől a legjobban félnek a magyar kkv vezetők.

A 280 vállalatvezető bevonásával végzett kutatás kimutatta, hogy a megkérdezettek 51 százaléka attól tart, hogy nem lesznek új ügyfelei.  A kisebb hányad részben attól fél, hogy nem talál vállalkozása fellendítéséhez megbízható beszállítókat, együttműködő partnereket (24 százalék), valamint kevesebb árbevétele lesz az előző évekhez képest (21 százalék).

Vereb István, az EVSZ alapítója szerint nem alaptalanok a félelmek. Hiszen önmagában attól még nem lesznek új ügyfelek, hogy egy ügyes vállalkozó pályázat útján pénzhez jut, így telephelyet bővíthet, beruházhat. Vereb István szerint csak az ismertség és a bizalom képes új partnereket hozni egy cégnek, vagyis elengedhetetlen a személyes kapcsolatokat kiépítése, láthatónak, elérhetőnek kell lenni.