Az elektromobilitás fejlődése terén az ország fizikai és elszámolási átjárhatóságának biztosítását tartja a legfontosabb feladatnak a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Lepsényi István szerint kiemelt feladattá vált a terület szabályozási környezetének kialakítása, hiszen dinamikus növekedés előtt áll ez a most még újszerű iparág. Meg kell határozni, hogy milyen szereplők és hogyan vesznek majd részt mindebben.
Az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára a Magyar Időknek felidézte, hogy az elektromobilitás fejlesztését a kormányzat a Jedlik Ányos-terv keretében határozta meg kiemelt feladatként.
– Miután a közlekedés a légszennyezés egyik jelentős forrása, a kormányzat olyan járművek használatát ösztönzi, amelyek működésük során nem vagy alig bocsátanak ki káros anyagokat, mint például a tisztán elektromos meghajtásúak – emlékeztetett Lepsényi.
Ennek a stratégiai hordereje is nagy, hiszen a jelenlegi nukleáris termelési kapacitás fenntartását biztosító Paks II projekttel megindult a hazai villamosenergia-rendszer megerősítése.
Az elmúlt év tapasztalatai alapján feltételezhető, hogy a felhasználók 75-80 százalékban az otthonukban fogják feltölteni az e-autójukat. Ennek ellenére elengedhetetlen a töltő-infrastruktúra kiépítése a közterületeken.
– A kormányzat szándéka egyértelmű: nem tervezzük semmilyen, az autók töltésére szánt villamos energiát terhelő extra adó kiszabását – hangsúlyozta az államtitkár.