Az adóhivatal ügyintézési sebessége inkább gyors, mint lassú, a revizorok felkészültsége többé-kevésbé megfelelő – egyebek mellett ez derül ki abból a kutatásból, amelyik a kisebb magyar cégeket képviselő adószakemberek és könyvelők véleménye alapján készült.

Nem kisebb célt tűzött ki a közelmúltban a kormányzat, mint hogy a különböző reformjellegű lépések nyomán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a legnépszerűbb állami szervezetek közé kerüljön. Ennek egyik alapvető feltétele, hogy az ügyfelek elégedettek legyenek az adóhatóság munkájának szakmai színvonalával, kapcsolattartási módszerei­vel, az ügyintézés tempójával – írja a Magyar Idők.

A kormányzati törekvések kapcsán is érdekes lehet az a nemrégiben készült, számos szempontra kiterjedő felmérés, amely azt mutatja meg, hogy a kis- és közepes vállalkozások szemszögéből nézve milyennek értékelhető a NAV tevékenysége.

A kutatást a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesülete (Moklasz) több más szakmai szervezettel közösen végezte el. A felmérésben háromszáz mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, okleveles adószakértő és könyvvizsgáló vett részt, az érintett adóügyi és számviteli szakemberek összesen hatezer hazai vállalkozás közteherviselési teendőivel foglalkoznak.

Az érintettek közlései alapján összetett kép rajzolódik ki a NAV munkájáról. A válaszadók szerint például az adóhatósági ügyintézés inkább gyors, mint lassú: a tempót a válaszadók kétharmada átlagosnak ítélte, lassúságról a szakemberek kevesebb mint egytizede számolt be. Igaz, gyorsnak is csak az érintettek negyede minősítette a hivatali folyamatokat. Érdekes eredményt hoztak a hatósági tájékoztatás milyenségét firtató kérdésre adott válaszok is.

A kutatásban részt vevők majdnem fele az információk teljes köréhez hozzájutott a NAV ügyfélszolgálatán. Nagyjából ugyanennyien viszont hiányosságokra panaszkodtak, hét százalék pedig egyenesen használhatatlannak nevezte a hivatali közlést.