A fogyasztók jogérvényesítéshez való alapvető jogát sértette meg a Media Markt Aréna Kft. azzal, hogy nem küldött válasziratot a Budapesti Békéltető Testület részére – ezt állapította meg nem jogerősen Budapest Főváros Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya és bírságot szabott ki.

2015. szeptember 11. óta már nevesítetten is együttműködési kötelezettség terheli a békéltető testületi eljárásban a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozásokat. E szerint kötelesek egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani a meghallgatásokon, valamint előzőleg érdemi válasziratot kell megküldeniük a békéltető testület számára. Ez alól csak akkor van kivétel, ha a cég nem a békéltető testület megyéjében (a Budapesti Békéltető Testület esetén pedig nem a fővárosban) van bejegyezve. Ekkor ugyanis csak elegendő a fogyasztói igényét illetően arról nyilatkozni előzetesen írásban, van-e egyezségi ajánlat, és ha van, akkor mire terjed ki.

Az ismertetett ügyben a fogyasztóvédelmi hatóság nem jogerősen 50 000 forintos bírságot szabott ki a vállalkozásra, mivel megsértette a fogyasztók jogérvényesítéshez való alapvető jogát. Ugyanis kötelezettsége lett volna a vonatkozó értesítés kézhezvételét követően 8 napon belül válasziratot megküldeni. Egyúttal sor került a cég számára a további jogsértő magatartás folytatásának megtiltására is.

A vállalkozás hiába hivatkozott arra tehát a fogyasztóvédelmi hatóság előtt, hogy azért nem küldött meg válasziratot, mert álláspontja szerint a konkrét ügy nem tartozott a testület hatáskörébe: ha erre hivatkozik, ezt a védekezését is köteles lett volna megküldeni előzőleg írásban. 

Az elsőfokú hatóság határozata még nem jogerős, azzal szemben fellebbezésnek van helye.