A világ ötven legjobb étterme közül mindössze hármat vezet nő. A világ legjobb női séfjének választott szlovén Ana Ros Budapesten járt a Gourmet Fesztiválon.

Szlovénia nem szerepel a világ gasztronómiai térképén, a Michelin Guide sem teszteli az országot. A szakma mégis rátalált a Hisa Frankora, és mióta tavaly szerepelt a Netflix Chef’s Table (A séf asztala) című műsorában is, Ana Ros asztalainál, és a hozzá tartozó tízszobás szállodában hónapokkal előre sem egyszerű helyet foglalni.

Ana Ros két napot tölt Budapesten, hogy előadjon és főzzön aGourmet Fesztiválon, a vele készített interjú a Forbes.hu-n olvasható.

Ana Ros elmondta, hogy soha nem hirdették magukat. Tavaly október óta van pr-ügynökségük, egy kétfős csapat. Azt gondolta, ha az étterem jó, úgyis kap majd figyelmet.

A Hisa Franko éttermet 2002-ben vette át, s utána jó néhány évig keményen küzdöttek. Akkor változott a helyzet, amikor Ana 2006-ban részt vett egy nemzetközi gasztronómiai rendezvényen Toulouse-ban. Olyan séfekkel együtt szerepelt, mint Alex Atala, Mehmet Gürs vagy Mauro Colagreco. Onnantól kezdve özönlöttek a felkérések.

A séf állítja, hogy az emberei nagyon motiváltak. Többnyire nagyon fiatalok, de még ők is csak akkor tudják jól végezni a nagyon nehéz munkát, ha magánemberként is boldogok.

Már nem nehéz jó szakembereket találni Szlovéniában pedig távol vannak a városoktól, azoktól az emberektől, akik a szakmában dolgoznak. Habár már nemzetközi az atmoszféra, elsősorban még mindig szlovénekkel dolgoznak, tanítják őket, és biztatnak, hogy minél többen helyben maradjanak.