A magyar Y generáció tagjai Európában messze a legkevesebben használnak tabletet. Viselhető okoseszközök terén viszont már az élbolyba tartoznak – derül ki a Samsung 18 európai országban végzett kutatásából.

A magyar Y generáció tagjai táblagépeket alig használnak, míg hordható okos kütyük terén Európa élmezőnyébe tartoznak. Uniós átlagban a korcsoport 50 százaléka rendelkezik tablettel, míg a magyarok 35 százalékkal sereghajtók. A legnagyobb arányban Spanyolországban és Svájcban élvezik a megnövelt kijelző nyújtotta előnyöket, itt a korcsoport 62 százaléka használ táblagépet. 

Viselhető okoseszköz (okosóra, -karkötő, -fülhallgató) terén viszont más a helyzet. Mivel ezek a készülékek képviselik a jelenlegi legmodernebb irányvonalat a technológiai fejlődésben, még kevésbé elterjedtek, mint a tabletek, de az arányokban már most jelentős eltérések mutatkoznak az uniós országok között.

A 16-36 év közötti korcsoportban ugyancsak Svájc és Spanyolország az első (15 és 14 százalék), viszont harmadik helyen Magyarország áll 13 százalékkal, Németországgal holtversenyben. A magyar fiatalok olyan, fejlett nyugat-európai piacok technológiára egyébként fogékony felhasználókat előznek meg, mint az osztrákok (11 százalék), a norvégok (9 százalék) vagy a dánok (7 százalék).

Az összekapcsolt háztartási berendezésekkel és mobileszközökkel különös kapcsolatban áll a magyar Y generáció. Az európai átlaghoz (23 százalék) képest kevesebben (18 százalék) tudják közülük, hogy mi is az az IoT, akik viszont tudják – és már saját keresettel rendelkeznek – szívesen költenek rá.

16-24 éves kor között sokkal kevesebben (12 százalék) mondták, hogy többet fizetnének egy IoT képes készülékért, mint európai társaik (17 százalék). 25-36 év között viszont sokkal többen (34 százalék) adnának ki több pénzt ultramodern berendezésekért, mint Európában (22 százalék).

Az Y generációhoz azok tartoznak, akik 1980 és 2000 között születtek, vagyis jelenleg 16 és 36 év közöttiek. Őket is digitális bennszülötteknek  szokás nevezni: születésüktől együtt nőttek fel a digitális technológiákkal – számítógéppel, játékkonzollal, internettel, mobiltelefonnal vagy MP3 lejátszóval – szemben a digitális bevándorlókkal, akik életük későbbi szakaszában találkoztak ezekkel az eszközökkel.

Az Y generáció nem alkot homogén egységet, három további csoportra szokás bontani: tinédzserek (16-19), fiatalok (20-25) és érettek (26-36). A 16 évnél idősebb európai lakosság 36 százaléka tartozik a generációhoz, ami 86,3 millió embert jelent a következő elosztásban: 45 százalék érett, 32 százalék fiatal és 23 százalék tinédzser.