A lakásépítések és felújítások növekedési ütemének fenntartásához kormányzati lépéseket sürget az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), amely tízpontos javaslatcsomagot dolgozott ki és juttatott el a kormányzatnak.

Várhatóan 20 százalékkal bővül az építőipar teljesítménye a következő másfél évben, a szektor termelése elérheti a 3800-4000 milliárd forintot is, az alágazatok közül a lakásépítéseknél lehet a legnagyobb mértékű növekedés, az újlakás-építések száma pedig elérheti a 22 ezret – mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke. A Központi Statisztikai Hivatal legfrisebb, negyedéves adatai viszont azt mutatják, hogy a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján 2,1 százalékkal csökken az építendő lakások száma, ezért, hogy a lakásépítési lendület 2020 végén és 2021 elején sem törjön meg, már most lépéseket kell tenni. 

Ennek érdekében a az ÉVOSZ 10 pontból álló javaslatcsomagot állított össze és jutatott el a kormányzat részére, amelyben az első helyen áll az új ingatlant építők áfa-visszaigénylési lehetőségének bővítése, és az 5 milliós összeg megemelése legfeljebb 7,7 millió forintra. A javaslatok között szerepel még egy lakásfelújítási program, illetve az állami és önkormányzati bérlakásprogram kialakítása is. 

Koji László úgy véli, az építőipari cégek számára továbbra is a mérnök és szakemberhiány, illetve a modern gépek és technológiák hiánya jelenti a legnagyobb problémát, az utóbbi kihívás kezelésére nyitotta meg a kormány áprilisban ismét az építőipari technológiakorszerűsítési programját, amelyben az idén 6 milliárd forinttal támogatják az építésgazdasági kis- és középvállalkozások (kkv) termelékenységét növelő technológiai korszerűsítést. Ahhoz azonban, hogy ez a támogatás valóban növelje az építőipari cégek hatékonyságát, bővítse kapacitásaikat, az érintett vállalkozások 10 százalékát el kellene érnie. Koji László szerint azonban ehhez a rendelkezésre álló források szűkösek, ezért, ahogy már eddig is, magasabb támogatást szeretnének, ha a költségvetés lehetővé teszi.

A szakemberhiány kezeléséről megjegyezte, hogy a szakszövetség ezen a héten indította el az interneten „hazahívó” szakmai kampányát, a rendezvénysorozat első állomása június 6-án lesz Münchenben. 

Magyarországon 101 000 vállalkozás működik az építőiparban, 52 000 egyéni vállalkozó, illetve 5 embernél kevesebbet foglalkoztató mikrovállalkozás. Az ÉVOSZ elnöke úgy látja, hogy a vállalkozások felaprózódása többek között az adózási rendszerrel függ össze: a mikrovállalkozások körében nagyon népszerű a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata). A jelenlegi helyzetben az építőipari mikrovállalkozások azonban gyorsan elérik a 12 millió forintos bevételi határt, emiatt – hogy a kata jelentette kedvezményekkel továbbra is élni tudjanak -, inkább újabb vállalkozásokat hoznak létre, esetenként akár családon belül is.