A krasznahorkaiak szerint a 2012-ben tűzvész áldozatává vált nemzeti műemlék, a vár felújítása túl sokáig tart. Az önkormányzat szerint a régóta zárva tartó vár nemcsak a helybeli lakosok, de a vállalkozók életét is nehezíti.

„Voltak kezdeményezések, hogy a fölösleges időhúzás miatt petíciót kellene indítani. Véleményem szerint a gond nem a kivitelezőkkel van, ők teszik a dolgukat, inkább – érzésem szerint – az időnként túl nehézkes jogszabályok és az adminisztráció jelent problémát” – nyilatkozta Peter Bollo, Krasznahorkaváralja polgármestere.

A polgármester szerint a vár zárva tartása óriási károkat okoz a helyi vállalkozóknak. „Négy éve, mióta a vár kiégett, jelentősen csökkent az idegenforgalom, mondhatnánk, szinte nullára esett. Ez a szállás és étkezés biztosításával foglalkozó helyi vállalkozók, de a vár alatti parkolót üzemeltető községnek is jövedelem-kiesést jelent. Évi 30-35 ezer euróról van szó, ami véleményem szerint elég komoly összeg, ami hiányzik a község kasszájából” – hangsúlyozta Bollo.

A Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) azzal érvel, hogy a krszanahorkai vár felújításának folyamata nem csupán a múzeumot érinti, hanem más szervezeteket is, melyeknek szakvéleménye elkerülhetetlen a vár komplex felújítása szempontjából – írja a hirek.sk.

A felújítás első szakaszában a múzeumi gyűjtemény és tárgyak megmentése, valamint a keletkezett kár mértékének felmérése zajlott. „Elkészült az épületegyüttes ideiglenes tetőzete, megvalósult történeti-régészeti feltárása. A második szakaszban sor került a vár balesetveszélyes tetőzetének eltávolítására” – fejtette ki Dagmar Brisudová, a Szlovák Nemzeti Múzeum PR menedzsere. 

Az átadás során felmerült, a kivitelező nem megfelelő minőségű munkája miatt a vár szavatossági idő alatt álló ideiglenes tetőzetében fellelt hibák javítása zajlik. A hibákat a végleges tetőszerkezet építése során fedezték fel.

A vár nagyközönség előtti megnyitásának időpontját – Brisudová szerint – a kiállítás és az építési munkálatok kivitelezésére kiírt pályázat elbírálását követően tudják majd meghatározni.

A Szlovák Nemzeti Múzeum állítása szerint a környék csökkent idegenforgalmának nem a tűzvész és az azt követő felújítás az oka, hanem főképp az idegenforgalomért felelős személyek tehetetlensége, akik képtelenek a turisták számára számos érdekes látványosságot kínáló vidékre irányítani a látogatók figyelmét és odacsalogatni őket.