Élesen bírálja a hulladéktörvényt a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kara, mert az jövőre többszörösen megnöveli az élelmiszer-ipari csomagolóanyag megsemmisítésére fordított költségeket.

Nem újdonság, hogy az élelmiszer-ipari dolgozóknak fizetniük kell az általuk előállított élelmiszerek csomagolásának osztályozásáért, összegyűjtéséért és megsemmisítéséért, mert a törvény szerint ezt teszik 2016 júliusától – mondta Jana Holéciová, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kara (SPPK) szóvivője.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a fél éve működő rendszerre – amely az élelmiszeriparban csaknem kétszeresére növelte a hulladékkal kapcsolatos költségeket – 2017-től újra alapvető változás vár – írja a hirek.sk.

Januártól jóval többet kell fizetniük, akár a jelenlegi összeg hatszorosát-tízszeresét azért, hogy a kijelölt szervezetek összeszedjék a csomagolóanyagokat, osztályozzák azokat, illetve biztosítsák a megsemmisítésüket. A törvény szerint ugyanis ők maguk ezt már nem tehetik majd meg – magyarázta a szóvivő.

Holéciová szerint az élelmiszer-ipari kamara tagjai fizetik a szelektív hulladékgyűjtés költségeit a falu infrastruktúrájában (a gyűjtőedények és zsákok megvásárlási költségei, a gyűjtőedények karbantartása, a gyűjtés költségei a gyűjtőudvarok, gyűjtőhelyek és iskolai gyűjtések által) és a szelektív hulladékgyűjtés költségeit is.

A szóvivő elmondta, bár a környezetvédelmi minisztérium akkreditációt adott bizonyos szervezeteknek a hulladék kezelésére, nem ellenőrzi és nem szabályozza, hogyan és mi alapján határozzák meg az illetékek nagyságát szolgáltatásaikért cserébe. A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Kamara ezért élesen bírálja a jelenlegi rendszert.

Az élelmiszeripart a kormány programnyilatkozatában az állam gazdaságpolitikájának stratégiai ágazatai közé sorolták, amely a foglalkoztatottság potenciális forrása.

Holéciová szerint az élelmiszeripar képviselői kérik a környezetvédelmi minisztériumot és a kormányt, hogy értékeljék át az elfogadott törvényt. Kérik, hogy a környezetvédelmi minisztérium készítse el a becsült költségek elemzését a szelektív hulladékgyűjtés biztosítására Szlovákiában, és az elemzés alapján kezdje el szabályozni az egyes hulladékfajták kezelésének árát.