A következő két-három évben 35-40 milliárd forintból fejlesztenék az orvos- és egészségtudományi képzést Magyarországon annak érdekében, hogy azt még vonzóbbá tegyék a külföldi hallgatók számára – értesült a Magyar Idők.

Várhatóan októberben kerül a kormány elé az orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézmények fejlesztésének lehetőségeiről szóló előterjesztés – mondta a Magyar Időknek a felsőoktatási államtitkár.

Palkovics László közölte: a kormány által 2014 végén elfogadott Fokozatváltás a felsőoktatásban című dokumentum alapján, tekintettel az orvosképzés stratégiai jelentőségére, a nyár eleje óta szakmai munkacsoport dolgozik a hazai orvos- és egészségtudományi képzés megújításán.

A sok milliárd forintos beruházás gyorsan megtérülne. A lap birtokába került munkaanyag azzal számol, hogy a kapacitásbővítések nyomán 2020-ra a 11 ezret is meghaladhatja a Magyarországon tanuiló fizetős orvostanhallgatók száma.

Jelenleg a négy egyetemen több mint 9 ezer külföldi tanul orvosnak. A tandíj tanévenként 8 és 17 ezer dollár közötti összeg, attól függően, hogy a hallgató melyik egyetemre és milyen szakra jár.