A Baconsült egyedi színfolt a magyar startup világban. Balogh Péter egy világcég felépítése után, annak tapasztalatával segíti az induló vállalkozókat. Tanácsokkal, „okospénzzel” látja el az alapítókat, és célja, hogy még tíz NNG-t segítsen a siker felé vezető úton.

A Haszon Magazin az első év tapasztalatairól, a startup világról, a problémákról kérdezte az alapítót. Meg arról, hogy milyen kérdéseket kell megválaszolnia egy cégnek a befektetés előtt.

– Milyen kérdéseket teszel fel a vállalkozóknak?

– A két legfontosabb kérdés, hogy „miért ti?” és „miért most?” A második az egyszerűbb. Ha van egy ötleted, arra ugyanabban az időben a világ más pontjain legalább még százan gondolnak. Ha meg lehetett volna már valósítani három éve, akkor biztosan próbálkoztak is vele. Ha nem sikerült senkinek, ha nem találom meg azt, aki már jól csinálja ezt, akkor valami baj van az ötlettel. A mainstream témákat már megpróbálták előttünk sokkal több pénzből, és azt kell feltételeznünk, hogy sokkal jobb csapattal. Ebben az értelemben tehát arra kell válaszolnunk, mi változott meg a világban az utóbbi pár év alatt – a technológia, a jog, a szokások vagy a demográfia terén –, ami ezt a vállalkozást most teszi igazán lehetővé. A Taxify sikere éppen ilyen. Az Uber bevezetett valamit, de a kormányok letiltották. Előtte kevésbé lett volna sikeres egy ilyen alkalmazás. Nekik pont most, pont itt volt az idejük.

A „miért ti” kérdéshez tudni kell, hogy a verseny nem fair. Ha van egy új ötletem egy képfeldolgozó szoftverre, akkor többek között az Adobe-féle Photoshoppal kell versenyeznem. Ez olyan, mintha most kezdeném a maratont, amikor ők két lépéssel járnak a cél előtt. Nem győzhetek. Azt kell megtalálni, mi az a téma, amiben (unfair módon) előnyöm van. Ha nincs ilyen, úgy hiába forradalmi az ötlet, kár elkezdeni. Akkor egy kisebb témát, területet kell választani. Amikor mi elkezdtünk foglalkozni a navigációs rendszerekkel, már mi voltunk a legjobb mobiljáték-fejlesztő cég. Olyan technológiánk volt kiindulópontnak, ami senki másnak. Tehát létezett egy „unfair” előnyünk a piachoz képest. Ezek utólag mindig tisztábban látszanak, mint előre tekintve.

A teljes interjú itt olvasható.