Az iLex Systems Zrt. és együttműködő partnerei által indított jogi technológiai sorozat új cikkében Makra-Rózsás Árpád nemzetközi innováció menedzser fejti ki, hogy kik lehetnek a negyedik ipari forradalom nyertesei, és hogy miért kulcskérdés az innovációs hálózatok kiépítése.
Sokszor láthattuk már, ahogy az új technológiák megjelenése teljesen átalakította a gazdaság egyik vagy másik szegmensét, teljes iparágakat. Mindig voltak nyertesek és vesztesek, attól függően, hogy az érintettek mennyire voltak felkészültek és alkalmazkodóképesek. A 21. század kihívásának, a negyedik ipari forradalomnak a nyertesei azok közül kerülnek majd ki, akik képesek a hatékony és eredményes innovációs hálózatok létrehozására.
Kezdetben az innováció magányos zsenik kitartó munkája mentén alakult, akik nevét szinte mind fejből soroljuk: Stevenson, Edison, Déri-Bláthy-Zipernowski. Később már csapatok és cégek alakították a jövőt, jött a Ford automobil, Xerox másoló, IBM számítógépek, azonban az innovációs folyamat lényege nem változott: centralizált, befelé tekintő, zárt rendszerben működött.
A következő nagy lépésre a kilencvenes évekig kell várni, amikor az egyre hatékonyabb kommunikációs eszközök lehetővé, az egyre komplexebb piacok és a globalizáció pedig szükségessé tették a tudás birtokosai, fejlesztői és felhasználói közötti együttműködést. A nyílt innováció koncepciója a kétezres évek elején alakult ki, amikor is az ötletgyűjtés és koncepciófejlesztés területén megszülettek az első innovációs együttműködések egyetemek, kutatóintézetek, beszállítók és technológiafejlesztők, valamint a gyártó és értékesítő vállalatok között. Innen már csak nagyjából egy évtizedbe telt, hogy elérkezzünk az innováció ma működő rendszeréhez: a szervezetek közös munkája révén létrejövő innovációs hálózatokhoz.
A nyílt innováció 2.0 jellemzői: multidiszciplináris együttműködés, közös értékteremtés és az innovációs ökoszisztémák. Ezen ökoszisztémák négy szereplő összefonódó együttműködéséből jönnek létre: az állami-kormányzati szereplők, a tudomány intézményei, a gazdasági szereplők és a többi civil szereplő (alapítványok, magánintézetek) közös munkájának eredményeként. Itt a hangsúly áttevődik az egyedi technológiákról (amelyeket természetesen egyes vállalatok továbbra is egyedül, titokban, versengve fejlesztenek), a technológiák minél szélesebb körű felhasználására (pl. a platformgazdaság kialakulása, közszolgáltatások új típusú megszervezése stb.). Mindehhez közös értékekre, közösen működtetett intézményekre és közösen kialakított stratégiára van szükség minden szinten: a nemzeti szakpolitikákban, az egyetemeken, kutatóintézetekben, a vállalati együttműködések támogatásában és a civil szférában egyaránt.
A héten megjelent kutatás-fejlesztési és innovációs szakpolitikai vizsgálat Magyarország számára számos tanulsággal és hasznos tanáccsal szolgált. Egyfelől megerősítette, hogy az állam szerepét jelentősen növelni szükséges ahhoz, hogy az ország egésze nyertes lehessen. Kezdve a K+F közfinanszírozás növelésével, amely szükséges a meglévő tudásbázis jobb kihasználásához és a kutatói jövőkép vonzóvá tételéhez. Emellett szükséges az innováció stratégiai irányainak a kijelölése, azaz meghatározni, hogy az ország mely erősségeit kívánjuk fejleszteni, megelőzve az erőforrások elaprózását. Végül pedig az innovációs lánc egészében ösztönözni kell az innovációt a vállalkozásoknál, de nem vállalatspecifikusan, hanem tevékenységtől és mérettől függetlenül. A cél olyan keretfeltételek megteremtése, amelyek erősítik a kockázatvállalási kultúrát és előmozdítják az „innovációs keresletet,” a nemzeti innovációs ökoszisztéma megteremtéséhez.
Magyarország jó helyzetből indul. Jelenleg még jelentős a tudományos és innovációs potenciálunk, az Akadémia, az egyetemek és kutatóintézetek számos területen képesek világszínvonalú technológiát fejleszteni. Megvan az az innovációs intézményrendszer (a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Hivatal és kapcsolódó intézményei), amelyre az innovációs ökoszisztémát fel lehet építeni. Léteznek olyan kis- és nagyvállalatok, amelyek képesek megállni helyüket a piaci versenyben, és akik a megfelelő intézményi, szervezeti és anyagi támogatással komoly innovációs eredményt érhetnek el.
Az időnk azonban vészesen fogy: míg az 1950-es években egy vállalat várható átlagos életkora 75 év volt, ez mára 15 évre csökkent. Az EU következő programozási időszaka, amely meghatározza a K+F fejlesztési irányokat és forrásokat, 2020-szal kezdődik. Ahhoz, hogy akkor már egy versenyképes innovációs rendszerrel képesek legyünk helytállni, a lehető leghamarabb el kell kezdeni a munkát.
Makray-Rózsás Árpád
IMP3rove Guide
kérdések/észrevételek: ilex@ilexsystems.com
