Többek között a lakossági hitelfolyósítás növekedésének, a hitelkártya- és a prémium vagyonkezelési szegmens további bővülésének, valamint a vállalati üzletág erősödésének köszönhetően mintegy 25 százalékkal jobb eredményt ért el az Erste Bank Hungary 2017 első félévében, mint egy évvel korábban.

Az Erste Bank Hungary az idei első félévet 28,2 milliárd forint működési eredménnyel zárta, ami közel 25 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A bank működési bevétele 2017 első hat hónapjában – 19,3 százalékkal – 61,4 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 51,4 milliárdról – derül ki a pénzintézet közleményéből.

A jelentős mértékű bővülés többek között a lakossági hitelfolyósítás növekedésének köszönhető, másrészt annak, hogy sikerült tovább növelni az ügyfelek számát elsősorban a hitelkártya-üzletágban és a prémium vagyonkezelésben. Ezt a folyamatot nagyban támogatta a Citibank lakossági üzletágának integrálása.

A működési költségek az első félévben a banki akvizíciók révén 15,1 százalékkal 33,2 milliárd forintra emelkedtek. Ugyanebben az időszakban a bank átfogó költségcsökkentő programba kezdett, amelynek teljes hatása 2018-ban jelentkezik. A fenntartható növekedéshez nagyban hozzájárul az is, hogy tovább tisztult az Erste hitelportfoliója: a nem teljesítő hitelek aránya 7,2 százalékra esett vissza a 2016 első felének végén mért 14,5 százalékhoz képest, amiben a vállalati és a lakossági hitelállomány tisztulása egyaránt szerepet játszott.  

A vállalati üzletágban elért 7,8 milliárd forint működési eredmény – ami a tavalyi évhez képest 9 százalékos növekedést jelent – szintén nagymértékben hozzájárult a bankcsoport sikeréhez. Ebben többek között a vállalati teljesítő hitelállomány jelentős növekedése, a nem teljesítő hitelállomány csökkenése, a költségmegtakarító intézkedések és a jövedelmezőség javulása játszott szerepet.

Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: „Optimisták vagyunk, mivel a tavalyi első félévhez képest közel 25 százalékkal jobb eredményt értünk el 2017 első hat hónapjában. Ebben az időszakban a nem teljesítő hitelek arányát egyszámjegyűre szorítottuk le, sikerrel hajtottuk végre az utóbbi 10 év legnagyobb banki akvizícióját, most pedig minden energiánkat a hitelezésre szeretnénk fordítani. A második félévben kétszámjegyű növekedést várunk a hitelportfólióban lakossági és vállalati üzletágban egyaránt.”