Négy versenyhatósági vizsgálat zajlik párhuzamosan az építőipari piacokon, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minden jelzést megvizsgál, amely piaci torzulásra, esetleges jogsértésre utalhat a szektorban.

A GVH kiemelten fontosnak tekinti a tiszta versenyt az építőipari alapanyagok piacán, a hivatalon belül külön vizsgálói csoport elemzi a piacról érkező, megnövekedett számú panaszt és jelzést.

Gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt folytatnak eljárást a kavicspiac egyik vezető regionális szereplőjével szemben, mert a cég visszafoghatta kitermelési kapacitásait, hogy drágábban értékesíthessen.

Továbbra is folyamatban van a hazai cementpiac három legjelentősebb szereplőjével szemben, szintén gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanújával indított eljárás is.

A GVH rámutatott arra, hogy a kormány által kifejezetten az építőipari problémákra tekintettel kibővített versenyhatósági eszköztárra alapul a hazai téglapiac strukturális gondjait kereső, gyorsított ágazati vizsgálat. Ezen speciális eljárás keretében a versenyhivatal mind a hazai téglagyártóknál és nagykereskedőknél, mind a forgalmazóknál országszerte rajtaütéseket tartott, hogy végig kísérhesse egy termék „életútját” a gyártótól a kereskedőn át egészen a fogyasztóig.

A tájékoztatás szerint az építőipar fokozott figyelme megmutatkozik a fúziókontrollnál is, a versenyhatóság nemrég vizsgálat alá vont egy építőipari kivitelezéseket érintő összefonódást. Az előzetes adatok alapján ugyanis nem volt felmérhető, hogy a külföldi cégfelvásárlás milyen hatással lenne az óriási drágulással küzdő ágazatra.

Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke hangsúlyozta, teljes eszköztárukkal azon vannak, hogy az építőipar gondjait enyhítsék. Minden jelzést figyelnek, a folyamatban lévő vizsgálatok során pedig az esetleges versenyproblémák mielőbbi feltárására és orvoslására koncentrálnak.

(Forrás: MTI)