Négy magyar vállalat részvételével rendezték meg a Londoni Tőzsdecsoport és a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) együttműködésében megvalósuló ELITE Program júliusi záróeseményét. A képzéssorozathoz 45 országból, 36 szektorból világszerte több mint 1500 vállalat csatlakozhatott.

A négy magyar cég a Columbus Klíma Cégcsoport, a DM-KER Nyrt., a Lakics Gépgyártó Kft., valamint a Textura Zrt. A vállalatok közül az építőipari gépeket értékesítő DM-KER Nyrt. korábban, 2020 januárjában vezette be részvényeit a középvállalatok tőkepiaci megjelenését lehetővé tevő BÉT Xtend piacra.

A BÉT-ELITE Program képzésével a cégvezetők olyan tudásbázist és tapasztalatokat sajátíthatnak el, amelyek hozzájárulhatnak a válságálló és szilárd vállalati építkezéshez. Magyarországról már 47 cég csatlakozott a nemzetközi vállalkozásfejlesztési programhoz.

A BÉT-ELITE Program a nemzetközi gyakorlatok átadásával biztosít friss, naprakész és gyakorlatorientált tudást a résztvevő vállalatok számára, a kiegészítő magyar modulok pedig a Magyarországra jellemző sajátosságokra is felhívják a figyelmet, például a piaci környezetre, a befektetők elvárásaira, az adózásra vagy a jogi ismeretekre. A BÉT európai uniós pályázati forrásból az alkalmas vállalatok számára teljes költségtérítést biztosít minden magyarországi régióban.

Az ELITE program Olaszországból indult, de mára Európán kívül többek között az Egyesült Államokból, Mexikóból, Szaúd-Arábiából és Kenyából is csatlakoztak cégek. Magyarországon 2017-től, a BÉT és a Londoni Tőzsdecsoport leányvállalata, az ELITE SpA. együttműködésének köszönhetően tudnak a magyar cégek a közösséghez csatlakozni.

A több hónapos, nemzetközi, angol nyelvű képzés online, illetve személyes részvételt igénylő programokat egyaránt tartalmaz, üzleti iskolák és iparági szereplők együttműködésével folyik.

Az ELITE Program ősszel induló újabb csoportjába a tőzsde már várja az érdeklődő cégek jelentkezését – közölte a BÉT.

(Forrás: MTI)