Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa megállapodott a negyedik vasúti csomagról, amelynek értelmében a belföldi vasúti személyszállítási piac fokozatosan megnyílik a verseny előtt.

A csomag célja, hogy az európai vasútvonalakat innovatívabbá és versenyképesebbé tegye. A következő napokban a tagállamoknak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia a megállapodást. Elfogadása esetén a csomaggal teljessé válik az egységes európai vasúti térség, amely ezáltal hozzájárul a bizottság méltányosabb és mélyebb belső piacról szóló programjának megvalósításához – olvasható a bizottság közleményében.

Violeta Bulc, a közlekedéspolitikáért felelős uniós biztos így nyilatkozott: „Ez a megállapodás új fejezetet nyit az európai vasutak történelmében. A vasúti ágazatnak túl régóta nem volt semmilyen ösztönzője arra, hogy alkalmazkodjon az utasok igényeihez és emiatt a vasutak piaci részesedése folyamatosan csökkent; a fokozatos piacnyitás azonban javítani fogja a vasúti szolgáltatások teljesítményét. A megállapodás továbbá új befektetési lehetőségeket fog teremteni és elő fogja segíteni a munkahelyteremtést a szektorban, mindemellett pedig ösztönözni fogja az európaiakat a vasút használatára, ezzel is hozzájárulva dekarbonizációs céljaink eléréséhez. Ha a vasúti közlekedés vonzóbbá válik, mindenki csak nyerhet.”

A negyedik vasúti csomag fokozatosan megnyitja a belföldi vasúti személyszállítási piacot a verseny előtt. A jövőben valamennyi uniós vasúti társaság nyújthat szolgáltatásokat az unió egész területén. Az új belépők „kereskedelmi” szolgáltatásokat 2020-tól kezdve nyújthatnak. 2023-tól az illetékes hatóságoknak a vasúti közszolgáltatási szerződések odaítéléséről olyan versenyeztetési eljárások keretein belül kell dönteniük, melyek – bizonyos esetek kivételével – az összes uniós vasúti társaság számára elérhetőek.

A piacnyitás kedvez az új üzleti modellek megjelenésének, és több választási lehetőséget nyújt az utasoknak; az új belépők okozta versenykényszer pedig arra ösztönözheti a meglévő szolgáltatókat, hogy alkalmazkodjanak és utasorientáltabbá váljanak – reméli a bizottság.

A hat jogalkotási javaslatból álló negyedik vasúti csomagot az Európai Bizottság terjesztette elő 2013 januárjában. Az Európai Parlament 2014 februárjában fogadta el az első olvasat során kialakított álláspontját a teljes csomagról, míg az Európai Tanács a 2013. június – 2015. október közötti különböző javaslatokról kialakított álláspontokat („általános megközelítés”) fogadott el. A 2016. április 19-én elért intézményközi megállapodás lezárta a parlament és a tanács közötti tárgyalásokat, és megnyitja az utat a csomag gyors elfogadása előtt.