Jelenleg 405 gépkocsi márkakereskedés működik Magyarországon, 43-mal kevesebb, mint 2013-ban, míg 2011-hez képest 100-zal csökkent a számuk – ismertette Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetsége elnöke az idei felmérés adatait.

A tulajdonosok száma 2011-ben 324 volt, két éve 272, ma pedig 249, vagyis erőteljes koncentráció ment végbe a szakmában – mondta szerdán budaörsi sajtótájékoztatóján Gablini Gábor.

Miután a márkakereskedések egy része több szalont is működtethet, a szalonok száma 671, de két éve még 732, 2011-ben pedig 785 volt – ismertette a tájékoztatón Szilasi János, a GÉMOSZ elnökségi tagja.

A 2013-as felmérés óta megszűnt 61 szalonból 40 tartozik a piacról kivonult Chevrolet hálózatába, jelentősebb csökkenés volt a Renault, a Citroen, a Seat és a Ford szalonok számában.

A tulajdonosok 68 százaléka egy telephelyet – szalont – működtet, 17 százalékuknak van 2, és 8 százalékuknak 3 szalonja. A tulajdonosok 55 százaléka csak egy márkával foglalkozik, a két márkás tulajdonosok aránya 25 százalék, míg a három márkásoké 7 százalék – tette hozzá az elnökségi tag.

Egy márka értékesítéséből csak akkor lehet megélni, ha nagy a forgalom, ezért több márkával főleg vidéken foglalkoznak a kereskedők – mondta Szilasi János. A kereskedések 19 százaléka Budapesten, míg 13 százaléka Pest megyében található. A kettő együtt 126 kereskedés. Legkevesebb a szalonok száma Nógrád megyében, ahol 7 található belőlük.

A GÉMOSZ elnöke a legnagyobb problémát az illegális javítóműhelyekben látja. Az évi ezer milliárd forintos javítói piacból mindössze 400 milliárd jelenik meg a Központi Statisztikai Hivatal adatai között. Gablini Gábor azt is problémának látta, hogy az idén behozott 140 ezer használt autóból 100 ezer 14-18 év közötti életkorú. A szakma azt javasolja a kormánynak, hogy a járművek adója ne a teljesítményüktől, hanem a károsanyag kibocsátástól függjön.

Gablini Gábor szerint az Astra Biztosító csődje miatt a márkaszervizek nem szívesen vállalják az ott biztosított járművek okozta károk javítását, mivel bizonytalan, hogy egyáltalán hozzájutnak-e a pénzükhöz.