Cirkuszba torkollott a sepsiszentgyörgyi általános állásbörze, mert megrohamozták a szociális segélyből élők. Ők nem munkát, hanem csak igazolást akartak, vagyis „pecsételtetni” szerettek volna.

Kelemen Tibor, a Kovászna megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatója sajtótájékoztatón elmondta, 657 céget kerestek meg, ezek közül 43 jelent meg a börzén, összesen 564 állást kínáltak – írja a Krónika.

Ennél kevesebb, mindössze 528 állástalan jelent meg, és – mint kiderült – közülük mintegy 300-an csak a háromhavonta kötelező igazolást szerették volna megszerezni, hogy sikertelenül próbáltak munkát szerezni, így megtarthatják a szociális segélyt.

A segélyezettek megrohamozták a Vadász utcai Kisstadiont, a börze helyszínét, és nagyon meglepődtek, amikor kiderült, hogy valóban lenne számukra munka.

Például egy nadrággyár a festőműhelyébe férj-feleséget is alkalmazott volna, hogy két jövedelemmel pótolhassák az elveszett állami segélyt, de az ajánlatot nem fogadták el.

Az igazgató rámutatott, a cégek nem találtak szakképzett munkaerőt, még olyan ágazatokban sem, amilyen területen Sepsiszentgyörgyön van szakképzés, például a faiparban.