Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hivatalában fogadta a Bankszövetség elnökségét, köztük Jelasity Radovánt, a szövetség elnökét. A résztvevő felek egyetértettek abban, hogy a magyar pénzügyi rendszer szereplői, különös tekintettel a bankokra, stabilan működnek, likvidek, tőkeerősek, továbbá a működés jövedelmezősége is kedvező képet mutat.

Nagy Márton a tárgyaláson kifejtette, hogy a bankszektor előnyös helyzetéből fakadóan elvárható, hogy erőteljesebben működjön közre a hitelpiac befagyásának megakadályozásában, az egészséges hitelezés és a növekedés helyreállításában. A miniszter hozzátette, hogy míg 2023 az infláció letörésének és egyszámjegyűre csökkentésének az éve, addig 2024-ben a növekedést kell helyreállítani.

A gazdaságfejlesztési miniszter megállapította, hogy a bankszektorban extraprofit képződik, ami miatt indokolható az eddigieknél nagyobb extraprofitadó kivetése, új bankadó bevezetése. Erre a pénzre viszont jelenleg a gazdaságnak nagyobb szüksége van, mint a költségvetésnek, emiatt a Kormány azt várja el a bankoktól, hogy nagyobb erőfeszítéseket tegyenek a hitelezés helyreállítása érdekében: továbbra is aktívan működjenek közre az olyan kamattámogatott állami hitelprogramokban, mint például a Széchenyi Kártya Program, a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram, vagy a leendő CSOK+, továbbá dolgozzanak ki új lépéseket a lakáscélú- és piaci hitelek felpörgetése érdekében.

A Bankszövetség és a gazdaságfejlesztési miniszter ezért megállapodott abban, hogy a Bankszövetség lehetőség szerint egy héten belül a Kormány asztalára tesz egy olyan intézkedési tervet, amely felvázolja, hogy a bankszektor mit kíván tenni a hitelezés helyreállítása érdekében.

Nagy Márton összegzésképpen kiemelte, hogy a Kormány, mint ahogy eddig, úgy ezután is a családok és a vállalkozások oldalán áll. A bankokat érintő eddig kivetett extraprofitadó a családokat érintő rezsivédelem fenntartását, azaz a költségvetést finanszírozta, ugyanakkor jelenleg az ügyfelek hitelhez való hozzájutását kell megkönnyíteni. Ezért új bankadó kivetése helyett a bankoknak olyan vállalásokat kell tenniük, amelyekkel a családok és vállalkozások működését, továbbá a fogyasztás és gazdasági növekedés beindítását segítik, azaz most a bankoknak a gazdaság világát kell finanszírozniuk.

A Magyar Bankszövetség a találkozó után kiadott közleményében jelezte, hogy a következő időszak pénzügyi és gazdasági kihívásaival szembeni helytállás érdekében lehetséges lépések sikeres megvalósításához a Bankszövetség kéri a készpénzmentesítés és a digitális átállás felgyorsítását is. Piaci hatásként az infláció mérséklődése, a referencia és a hitelezési kamatok várható csökkentése is hozzá fog járulni a hitelezés növekedéséhez, amely a gazdaság növekedésének természetes motorja – tették hozzá.

A bankszektor meggyőződése, hogy a digitális korszak szabályrendszerének mihamarabbi kialakítása, a tőkeerős bankszektor hitelezési aktivitása és a versenysemleges piaci környezet – benne a kamatstopok kivezetése és a nemzetközi versenyképességet súlyosan hátráltató úgynevezett extraprofit-adó megszüntetése – együttesen képesek felgyorsítani a magyar gazdaság növekedését és régiós szerepvállalásának erősítését – írták.

(Forrás: Gazdaságfejlesztési Minisztérium, MTI, fotó: Rokolya Erika)