Többnyire jelentős mértékben, de nagy eltérésekkel drágultak a budapesti albérletek az utóbbi 3 évben – közölte a Cordia és az ingatlan.com.

Az ingatlanhirdetési portálok adatai alapján 2020 januárja óta a fővárosban az egyszobás lakások átlagos bérleti díja 25 százalékkal, a kétszobásaké 34 százalékkal, a háromszobásaké 37 százalékkal nőtt. A legnagyobb mértékben, csaknem 50 százalékkal a két- és háromszobás, új építésű lakások drágultak, áruk 277 és 420 ezer forint között változik, de a csúcskategóriáért 900 ezer forintot is elkérhetnek havonta.

Pesten egyszobásat ugyanakkor 138 ezer forintért is lehet találni, a panellakások drágulása itt mindössze 8 százalék. Májusban az átlagos négyzetméterenkénti ár a fővárosban elérte a 4500 forintot, ezen belül 4700 forinttal a pesti egyszobásak a legdrágábbak, 3260 forinttal pedig a budai kétszobásak a legolcsóbbak – írták.

A városrészek drágulási rangsorát a 8. kerületi Corvin-negyed és a Középső-Ferencváros vezeti, itt akár másfélszeres is lehet az emelkedés. A közlemény szerint ez arra utal, hogy a felkapott környékek jó állapotú lakásai követik a legjobban az inflációt. Az új építésű ingatlanok bérleti díja másutt is jelentősen nőtt, de a keresletet az elhelyezkedés is befolyásolja. A belső kerületekben az egyetemek, irodák, idegenforgalmi célpontok közelsége miatt a kisebb lakások népszerűbbek, a kertvárosi övezetekben inkább a családi otthonokat keresik a bérlők, főképp a járvány óta – tették hozzá.

(Forrás: MTI)