Nagy összegű bírságot is kockáztathatnak azon egyéni vállalkozók és cégek, amelyek a Munkavédelmi törvény előírásait megszegve nem választják meg munkavédelmi képviselőiket január elejéig.

Az alapesetben legalább húszfős vállalkozásokra vonatkozó rendelkezésekre a legkisebb szereplőknek is érdemes odafigyelniük.

Január első munkahetének végéig kell megválasztania a munkavédelmi képviselőt minden, legalább 20 főt foglalkoztató cégnek és egyéni vállalkozónak, akinek a Munkavédelmi törvény legutóbbi módosítása ezt előírja. A tavaly nyári szigorítás előtt a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozásoknak kellett ilyen választást szerveznie, idén július 8-tól azonban 20 főre módosult a szabály. A választásokat legkésőbb 2017. január 8-ig kell lebonyolítani, a munkáltató pedig köteles képzésben is részesíteni a megválasztott képviselőket.

„Az új szabályok érinthetik a 20 főnél kisebb cégeket is. A munkáltató köteles megtartani a választást, ha azt a munkavállalók többsége kezdeményezi. Ha pedig ilyen kezdeményezésre és így választásra sem kerül sor, a munkáltatónak tanácskoznia kell dolgozóival az egészséges és biztonságos munkavégzés érdekében. Biztosítania kell számukra a lehetőséget, hogy előzetesen megvitathassák az egészségre és biztonságra vonatkozó munkáltatói intézkedéseket” – mondta dr. Ganzenmüller-Nagy Éva.

A munkavédelmi képviselőnek a feladatai elvégzéséhez szükséges munkaidő-kedvezményt kell kapnia, ami havi munkaidejének legalább tíz százalékát jelenti. „A törvény maximumot nem határoz meg, a gyakorlatban pedig nehéz lehet megállapítani, hogy pontosan mit is jelent a szükséges mérték e téren” – tette hozzá a szakértő.

A munkavédelmi képviselőt ráadásul megbízatásának idejére és az azt követő hat hónapra védelem illeti meg abban az esetben, ha munkáltatója felmondással szüntetné meg munkaviszonyát.

Érdemes időben lépni, hiszen ha a munkáltató a munkavédelmi képviselő választásának elmulasztása mellett más munkavédelmi előírást is megsért, abban az esetben a munkavédelmi hatóság által kiszabható maximális 10 millió forintos bírságot további 20 százalékkal növelheti. Új szabály, hogy a hatóság magánszemélyekre is kiszabhat, legfeljebb 500 ezer forintos közigazgatási bírságot – munkaadói és dolgozói oldalon egyaránt. A bírságra a munkavédelmi képviselő többek közt akkor számíthat, ha megszegi a tevékenységére vonatkozó szabályokat, a munkáltató ügyvezetője pedig akkor, ha nem biztosítja a képviselőnek, hogy munkavédelmi oktatáson vegyen részt.