Milyen kötelezettségek terhelik a munkáltatót a munkavégzésre előírt időtartamon belül a munkaidő és pihenőidő szabályainak alkalmazása vonatkozásában? A kérdésre dr. Viktor Éva ügyvéd, az iLex együttműködő partnere válaszol.
A munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó rendelkezéseket, valamint az egyes fogalmak értelmezését a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) rendelkezései tartalmazzák.
I. Munkaidő
Az Mt. rendelkezései elsőként a fogalmak meghatározására adnak magyarázatot (Mt. 86. § (1)-(3) bek.), ahol konkrétan megfogalmazásra kerül, hogy mit kell munkaidőnek tekinteni.
A törvényi rendelkezések szerint tehát a munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, továbbá a munkakörhöz kapcsolódó előkészítő, illetve befejező tevékenységet a munkavállaló a munkaidőben teljesítheti. Előkészítő vagy befejező tevékenységnek kell tekintetni minden olyan feladat ellátását, amelyet a munkavállaló munkaköréhez kapcsolódóan, szokás szerint és rendszeresen, külön utasítás nélkül köteles elvégezni (pl.: gépek beüzemelés, áruk kihelyezése) és a munkaköri feladatai teljesítése szempontjából ezek lényeges tevékenységek.
Az Mt. kifejezetten rögzíti, hogy mely időszakokat nem tekint munkaidőnek.
Nem része a munkaidőnek:
- a készenléti jellegű munkakört, kivéve a munkaközi szünet, továbbá
- a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.
Megjegyezzük, hogy a munkavállaló számára az egyik legfontosabb kötelezettsége a rendelkezésre állás munkavégzés céljából, melynek időbeli kereteit a munkáltató a munkaidő meghatározásával állapítja meg számára.
Az Mt. 88. § (1) bek. szerint a munkáltató és munkavállaló napi munkaidőként teljes napi munkaidőben vagy részmunkaidőben állapodnak meg. A beosztás szerinti napi munkaidő: a munkanapra elrendelt rendes munkaidő, míg a beosztás szerinti heti munkaidő: a hétre elrendelt rendes munkaidő.
A napi munkaidő az Mt. 92. § (1) bekezdése alapján teljes napi munkaidő esetében napi nyolc óra (általános teljes napi munkaidő), mely teljes napi munkaidő – a felek megállapodása alapján – legfeljebb napi tizenkét órára emelhető, ha a munkavállaló
- készenléti jellegű munkakört lát el,
- a munkáltató vagy a tulajdonos hozzátartozója (hosszabb teljes napi munkaidő).
Fontos rögzíteni, hogy a munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása az általános teljes napi munkaidőnél rövidebb teljes napi munkaidőt is megállapíthat (részmunkaidő).
Az Mt. 93. § (1) bek. lehetőséget biztosít a munkáltató számára, hogy a munkaidő alkalmazására előírt szabályokat figyelembe véve egy rugalmas munkaidő-gazdálkodás keretében a munkavállaló által teljesítendő munkaidőt munkaidő-keret alkalmazásával határozza meg. A munkaidő-keretben teljesítendő munkaidőt a munkaidőkeret tartama, a napi munkaidő és az általános munkarend alapul vételével kell megállapítani.
A munkaidőkeret kezdő és befejező időpontját írásban meg kell határozni és a munkáltatónál közzé kell tenni, mely adott esetben nem jelenti, hogy az érintettek számára egyenként tájékoztatást ad a munkáltató, hanem elegendő, ha a munkáltató minden munkavállaló számára hozzáférhetően – a helyben szokásos módon – írásban tájékoztatást ad.
Az Mt. 94. § (1) bek. meghatározza, hogy a munkaidőkeret tartama legfeljebb négy hónap vagy tizenhat hét lehet, ettől eltérő időtartamot megállapítani csak speciális munkakörök esetében lehet (pl.: a megszakítás nélküli, a több műszakos, az idényjellegű tevékenység keretében, a készenléti jellegű, továbbá az Mt. 135. § (4) bekezdésében meghatározott munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetében, valamint kollektív szerződés rendelkezése alapján).
II. A munkaidő beosztása
A munkaidő beosztását a munkáltató végzi el, melyet az Mt. 97. § (1) alapján az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményére, valamint a munka jellegére figyelemmel kell megtennie.
A munkaidőt heti öt napra, hétfőtől péntekig kell beosztani (általános munkarend).
Munkaidőkeret a munkaidő a hét minden napjára vagy az egyes munkanapokra egyenlőtlenül is beosztható (egyenlőtlen munkaidő-beosztás).
A munkaidő-beosztást legalább hét nappal korábban, legalább egy hétre írásban kell közölni. Ennek hiányában az utolsó munkaidő-beosztás az irányadó.
A munkáltató az adott napra vonatkozó munkaidő-beosztást, ha gazdálkodásában vagy működésében előre nem látható körülmény merül fel, legalább négy nappal korábban módosíthatja.
III. Munkaközi szünet
A munkaközi szünet fő szabályként nem része a munkaidőnek, kivéve a készenléti jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetében, ugyanis ezen munkakörnél a munkaközi szünet kiadása általában nem szakítja meg a tényleges munkavégzést.
Az Mt. 103. § (1) bek. alapján a munkáltató köteles a munkavállaló részére munkaközi szünetet biztosítani, ha a beosztás szerinti napi munkaidő tartama
- a hat órát meghaladja, (munkaközi szünet: 20 perc),
- a kilenc órát meghaladja, (munkaközi szünet további: 25 perc).
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a munkaközi szünetet a munkáltató csak a munkavégzés megszakításával tudja kiadni a munkavállaló részére.
A munkaközi szünetet legalább három, legfeljebb hat óra munkavégzést követően kell kiadni.
A munkaközi szünetet a munkáltató jogosult több részletben is kiadni.
IV. Pihenőidő
Fő szabály szerint (Mt. 104. § (1) bek. alapján) a munkáltatónak a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (a továbbiakban: napi pihenőidő) kell biztosítani a munkavállaló részére. Ennek számítása során a munkavégzés befejezése és a következő napi munkavégzés kezdete közötti teljes időtartamot figyelembe kell venni, így beleszámít a munkavállaló munkába járáshoz felhasznált utazási ideje is.
Vannak olyan esetek, amikor a napi pihenőidő tizenegy óráról nyolc órára csökkenthető (osztott munkaidőben, megszakítás nélküli, több műszakos, idényjellegű tevékenység keretében, készenléti jellegű munkakörben). A nyári időszámításra történő átállás során a napi pihenőidő tizenegy óra helyett tíz, a feltételesen alkalmazható nyolc helyett pedig hét óra is lehet.
A 2017. január 1-jén hatályba lépő törvénymódosítás alapján azonban a két egymást követően beosztott napi pihenőidők együttes tartamának el kell érnie legalább a huszonkét órát. Így amennyiben a munkavállaló számára a fent megjelölt esetek valamelyike miatt pl. csak tíz óra pihenőidő került beosztásra, úgy a következő napon legalább tizenkét óra pihenőidő illeti meg.
Az Mt. 104. § (1) bek. alapján a napi munka befejezése és a következő munkanapi munkakezdés között legalább tizenegy óra egybefüggő pihenőidőt (a továbbiakban: napi pihenőidő) kell biztosítani. Az Mt. 105. § (1) alapján a munkavállalót megilleti továbbá hetenként két pihenőnap (heti pihenőnap).
A heti pihenőidő az Mt. 106. § (1) alapján a munkavállalót megillető – a heti pihenőnapok helyett – számított hetenként legalább negyvennyolc órát kitevő, megszakítás nélküli heti pihenőidő.
Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a munkavállaló számára a heti pihenőidőt havonta legalább egy alkalommal vasárnapra kell beosztani.
dr. Viktor Éva ügyvéd,
iLex együttműködő partner