Autóbuszvezetői szimulátorral felszerelt munkaerő toborzóbuszt alakított ki a Volánbusz, a karrierjárattal a hagyományos állásbörzék mellett fesztiválokon, rendezvényeken, szakképző centrumokban találkozhatnak majd az érdeklődők.

Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. és a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. elnök-vezérigazgatója az egyedi járművet bemutató sajtótájékoztatón kiemelte, a munkaerőpiac átalakult, a munkaerő-toborzást az igényekhez kell igazítani. Mint fogalmazott: nem elég csupán álláshirdetéseket megjelentetni bármilyen munkakörre, személyesen is el kell juttatni az üzeneteket, a jármű mobilitását kihasználva közelebb lehet majd jutni a leendő munkavállalókhoz.

Sánta Zoltán, a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgató-helyettese elmondta, Mercedes Citaro 0530-as típusú autóbuszt alakítottak át a kecskeméti műhelyben. Egyebek közt kiemelte, az üléseket újra kárpitozták, a padlót felújították, a burkolatokat átfestették. A jármű légkondicionált, 230 voltos aljzattal és wifivel felszerelt. A jármű középső részében szimulátort helyeztek el, a hátsó térben pedig tárgyalót rendeztek be, ahol lehetőség lesz az állásinterjúkra is.

A karrierjárat elsőként az EFOTT fesztiválon lesz látható július 10-14. között.

(Forrás: MTI)