Egy kispesti forgatásról érkezik a beszélgetésre Muity László, az Ovifilm tulajdonosa. Azt mondja, elég meglepő, hogy amennyire topon vannak az óvodai fotózások, annyira kevesen foglalkoznak profi videózással. A tatabányai vállalkozó nyolc éve dolgozik ezen a területen. Az ötletről, a megvalósításról és a tervekről a KamaraOnline-nak beszélt.

– Hogyan indult az Ovifilm?

– Az ötlet jóval megelőzte a megvalósítást. Még 1999–ben az Egyesült Államokban dolgoztam sofőrként, amikor először elkezdtem tűnődni azon, hogy egyszer majd lesz családom, a gyerkőcöm oviba jár, s milyen jó lenne majd sok pillanatot megörökíteni az életéből, az életünkből. Magyarországon akkor még a VHS-korszakot éltük, valamire való videókamerát sem lehetett látni. Sokan fotóztak, de a mozgókép egyfajta kuriózumnak számított. Mondhatom: nagyokat álmodoztam, hiszen se kamerám, se előképzettségem nem volt még abban az időben, de abban már biztos voltam, ha belekezdek, profi módon akarom csinálni.

– Az egyszer biztos, hogy igazán hálás „téma” a gyerek.

– Valóban az. Ráadásul az óvodában sokan vannak együtt, nem zavarja őket a kamera, jópofák, aranyosak – és nem utolsó sorban örülnek a szülők, ha dokumentálva látják a kislányuk, kisfiúk ellesett pillanatait. Szóval az ötlet megvolt, dédelgettem eleget, ám amikor hazajöttem Magyarországra mégsem ezzel kezdtem el foglalkozni, hanem vendéglátósként dolgoztam. Múltak az évek, vettem egy kamerát – és belecsöppentem az esküvői videózásba. Ezzel teremtettem meg a lehetőséget, hogy belevágjak az óvodai videózásba, tanultam, csiszoltam a technikámon. 2008-ban aztán bekopogtattam abba az állami óvodába Tatabányán, ahová a kisfiam járt. Gyorsan kiderült, hogy hibás volt az alapkoncepcióm. Arra gondoltam ugyanis, hogy minden gyerekről készítek felvételeket, s majd utána kínálom a filmet a szülőknek. Rendeltek is a filmekből, de nem annyit, amennyire számítottam és amennyi munkát belefektettem. Akkor jött egy „aha-érzés” – aha, én ezt nem jól csinálom. Feltettem magamnak a kérdést, hogy nem lenne szerencsésebb, ha előre hirdetném meg a filmezést? Így a referenciamunkákat megnézve, a szülők dönthetnek, és én sokkal koncentráltabban dolgozhatnék.

– Maradt az állami óvodáknál?

– Nem, mivel úgy ítéltem meg, hogy nyitnom kell a magánóvodák és Budapest felé. A fővárosban, ugye, sokkal több a magánóvoda, a tulajdonosokkal eleve könnyebb egyeztetni és megállapodni. Magánóvodában dolgozni is könnyebb, hiszen kisebbek a csoportok, és nem mellékesen a zajszint, így technikailag jobban megoldható a feladat, mintha több mint 20 fős csoport nyüzsgésében kellene forgatnom. A filmjeimben minden gyerek a saját mozijának a főszereplője, rengeteg a párbeszéd, ettől lesz élő és izgalmas az egész.

– Milyen egy forgatási nap?

– Maximum 5 gyerek lehet fókuszban egy forgatási napon, amely reggel kezdődik, és az ebéd utáni altatással végződik. Gyakorlatilag maximum öt órám van arra, hogy a gyerekek délelőttjét nyomon kövessem, s a szüleik számára igényüknek megfelelően 20–35 perces egyénileg kialakított–vágott filmet készítsek.

– Kik találják ki a sztorikat?

– A gyerekek maguk. Nem úgy megyek az oviba, hogy az agyamban kész forgatókönyv van. Az élet hozza a történeteket, amelyeket persze észre kell vennem, s minél több aranyos, megmosolyogtató vagy éppen megható jelenetet rögzítek. Egy-másfél perces epizódokból áll össze az egész, gyakran hihetetlen, hogy miket találnak ki a gyerekek, milyen aranyköpéseik vannak. Alig akadnak unalmas pillanatok, s ha vannak is, azok nem kerülnek a filmbe. Vannak olyan ovifilmes kis jeleneteim a Facebook-oldalamon, amelyeket már százezernél is többen néztek meg, de még én sem gondoltam arrra, hogy a gyerekek a legnagyobb nézőik saját maguknak. Ezt már nagyon sok szülőtől hallottam.

– A szülőknek lehetnek külön kéréseik?

– Lehetnek, de nem jellemző. Olykor előfordul, hogy felhívják a figyelmemet: milyen remek mondókákat tud a gyerek, s ha olyan a szituáció, ebbe az irányba is terelem a szereplést.

– Hogyan lehet bővíteni az óvodák és így a megrendelők körét?

– Rengeteg munkával. Az első filmet a kisfiamról forgattam, az volt a referenciamunkám, amivel egyre több helyre kopogtattam be. A tulajdonosoknak és óvodavezetőknek tetszett a film és az ötlet, így a hozzájárulásukkal megkereshettem a szülőket. A különböző rendezvényeken persze sok szülő és nagyszülő készít felvételeket, leginkább mobiltelefonnal, csak közben magára a rendezvényre, a gyerekre nem tudnak figyelni. Ezért az önálló filmek mellett másik szolgáltatásként egyre többen rendelnek eseményfilmeket, karácsonyi ünnepségről, anyák napjáról, ballagásról. Nem titok, hogy a „klasszikus”  ovifilmek picit idealizáltak, hiszen kellemetlen képek nem kerülnek bele. Ilyen filmben nem azt kell megmutatni, hogy mondjuk, folyik a gyerek orra, esetleg az óvónő valakire kénytelen hangosabban rászólni, hanem a sok szép és kedves dolgot, ami a gyermeki lényükből fakad. Ezeket az aranyos és vicces jeleneteket pedig sok-sok zenével és egyéb filmes eszközökkel „felturbózva” még nézhetőbbé lehet tenni. A bővítésnek jelenleg a kapacitáshiány szab határt, annyi a megrendelésem, hogy fizikailag most nem győznék többet. Vannak óvodák, amelyek maguk rendelnek filmeket, ezzel akarják bemutatni a szülőknek, hogy milyen náluk az élet. Nyolc év alatt több ezer ovis filmet forgattam. A legtöbb helyen már várják a gyerekek, hogy a „fotóbácsi” megérkezzen. A videózás komoly szakma, de az ovifilmek készítéséhez elég speciális, ovis videós tapasztalat kell.

– Ha jól sejtem, nem egyszerű megszervezni egy forgatási napot.

– Jól sejti. Ha például az öt gyerekből valamelyik beteg, természetesen megvárom, amíg meggyógyul. De még az időjárás-jelentéseket is figyelnem kell. Mindig forgatok az udvaron is, mert az az igazi sztori terep. Ha a forgatási napra például esőt jósolnak, máris tolódik a munka.

– Lassan itt az idő, hogy másokat is bevonjon a csapatba.

– Pontosan így van, ez a közeljövő terve. Igazi családi vállalkozásként a feleségem már most is segít a vágásban, de remélem, hogy az operatőri munka is tetszik majd neki. Abban is bízom, hogy találok majd olyan fiatalokat, akiket érdemes betanítani, mert van érzékük ehhez a munkához.

– Gyökeres változást hozott a munkájában az Ovifilm elindítása. Úgy érzi, most már megmarad a videózás mellett?

– Ha arra céloz, nem kívánok újból pályát módosítani. Viszont nagy álmom, hogy cinematográfus legyek – szeretnék minél szebb esküvői filmeket készíteni. Ehhez „iskolapadba” ülök, s nem mellékesen több millió forintos technikai beruházást tervezek, mert sokkal magasabb technikai szinten akarom folytatni a munkát. A gyerekek azonban változatlanul „műsoron maradnak”, legfeljebb majd nem mindig én forgatok az óvodákban, hanem a csapatom. Szeretném, ha a jelenlegi 25–30 óvoda 100 óvodás körré bővülne, lenne 2–3 operatőröm és több vágóm. Az tényleg szép siker lenne!

Szerdahelyi Csaba

Fotók: Ovifilm