Az orosz kormányzati propaganda célkeresztjébe került Románia – számol be az Unimedia című moldovai hírportál egy új orosz dokumentumfilm kapcsán.

Az alkotás olyan, harmadik világbeli országként mutatja be Romániát, amelyben a helyzet csak rosszabbodott az európai uniós csatlakozást követően. A filmet az orosz Rosszija 1 tévécsatornán terveznek bemutatni – írja a kronika.ro.

Az európai csapda című dokumentumfilm készítői ellátogattak az Olt megyei Deveselura, ahol néhány hete helyezték működésbe a NATO európai rakétavédelmi rendszerének részét képező elfogórakéta-ütegeket. A riportfilm készítői szerint az elmaradott faluban még mobiltérerő sincs, az emberek pedig azt mondták, nem éreznek semmilyen változást az életükben az EU-csatlakozás óta.

Ezt követően a filmben egy szegény bukaresti negyedet is bemutatnak, amelyet jellegzetes romániai lakónegyedként jellemeznek. A dokumentumfilm kitér a volt Jugoszláviára is, ahol a kommentátor szerint az 1999-es NATO-beavatkozás több embert is megölt, az egykori szövetségi államból kivált tagállamok gazdasága pedig „mélyrepülésbe került”.

Az Unimedia szerint a Kreml propagandagépezete az elmúlt időszakban Romániára irányította fegyvereit. „A deveselui katonai támaszpont megnyitása óta a Moszkva által irányított sajtó szakadatlanul Romániával foglalkozik” – áll a moldovai portál beszámolójában.