Az orosz pénzügyminisztérium belső használatra szánt elemzése szerint a gazdaság 2030-ig éves átlagban legfeljebb 0,8 százalékkal növekedhet.

Moszkvában még mindig 40 dolláros hordónkénti olajárral kalkulálnak, miközben az 30 dollár alá esett a világpiacon. Az orosz középtávú prognózis azonban csökönyösen feltételezi, hogy egy-két éven belül az ár beállhat 40-50 dollár közé.

A jelenlegi belső számítás szerint 2030-ig átlagosan 0,8 százalékkal emelkedik évente a GDP, az időszak vége felé is legfeljebb 1,3 százalékkal. A következő 15 évben összesen 13 százalék lehet a növekedés, ami azt mutatja, hogy a zuhanó olajárak mellett, az ország elleni szankciók hatása sokkal drámaiabb a korábban jelzetteknél.

A recesszióból legkorábban 2017-ben lábalhat ki a gazdaság – a legoptimistább forgatókönyv szerint. A reálkeresetek terén is elkeserítő a helyzet, azok 2022-ben érhetik el a 2014-es szintet, és csak 2022 után várnak évenként 3 százalékos emelkedést.

A pénzügyminisztérium elemzői úgy látják, hogy a gazdaság gyökeres reformokra szorul, rossz a beruházások struktúrája és ütemezése, a munkaerő áramlása pedig kimondottan siralmas, egyre inkább érvényesül a röghöz kötés.

Az állami szektor jelentősen túlterhelt, a következő években százezreket kellene átirányítani a versenyszférába úgy, hogy a következő két évben folytatódik a külföldi friss tőke kivonása Oroszországból.