Mára kiszorította a szlovákiait a még olcsóbb, kelet-európai munkavállaló egy sor uniós országban.

Ma már olcsó munkaerőt is alkalmaznak, főként Kelet-Európából, ami azt jelenti, hogy az emberek a korábbiaknál alacsonyabb bérekért kénytelenek dolgozni. Nem csak, hogy sok az érkező, de azokból is bőven akad, akik úgy határoznak, hogy nem veszik külföld, így például Anglia felé az irányt – írja a hirek.sk.

Ennek oka, hogy Anglia a Brexit útjára lépett, s ennek megfelelően a külföldi munkaerő számának korlátozását tervezi. A szlovák Statisztikai Hivatal adatai szerint külföldön mintegy 150 ezer szlovák állampolgár dolgozik.

Ha ezt összevetjük 2016 ugyanezen időszakával, 10 százalékos csökkenést tapasztalhatunk. Jelenleg éppen Ausztriában dolgozik a legtöbb szlovákiai.

„A hazatérő szlovákiaiak számának enyhe emelkedését tapasztaljuk, legyen szó korábban Csehországban vagy az EU nyugatibb államaiban dolgozó állampolgárokról“ – mondta el a Grafton munkaerő közvetítő cég munkatársa.

A munkát külföldön keresők zöme mára nem Nagy-Britanniát vagy Írországot, hanem Németországot vagy Ausztriát választja úti céljául. Közöttük nagy számban vannak nők és idősebbek.