Művészeti kar alakul jövőre a Széchenyi István Egyetemen – jelentette be az intézmény rektora a csütörtöki évzáró ünnepségen, Győrben.

Földesi Péter közölte: az új kar megalapításának hátterében a meglévő képzési profilok újragondolása áll, az intézmény zeneművészeti intézete adja az új kar bázisát.

Palkovics László oktatási államtitkár köszöntőjében azt hangsúlyozta, hogy a magyar oktatási rendszer csak akkor lehet sikeres, ha megvalósulhat a személyre szabott oktatás, és megteremtik a diákok, hallgatók komfortérzetét az iskolákban.

Értékalapú oktatási rendszer létrehozása a cél – mondta az államtitkár, kiemelve, fontos, hogy minden gyerek jól érezze magát tanulmányai során, sikerélményben legyen része, és megszerezze a boldogulásához szükséges tudást.     A művészeti kar három tanszékkel alakul meg Győrben: a meglévő zenekari hangszerek tanszék és a szólóhangszerek és művészetelmélet tanszék mellett létrejön a vizuális művészetek tanszéke.

Tervezik a táncművészet bevonását is, de ez még távlati elképzelés – tette hozzá a rektor. Azt mondta: a 21. század modern egyetemének megalkotására törekednek. A Széchenyi István Egyetemnek jelenleg nyolc kara és mintegy 15 ezer hallgatója van. (MTI)