Immár harmadszor, ezúttal 45,5 millió forintra bírságolta meg a Banif Plus Bankot az MNB, mert július elejéig sem küldött ki több mint tízezer elszámolási értesítőt a fogyasztóknak.

A Banif Plus Bank jelzése szerint az elszámolásokat várhatóan 2015. augusztus 28-ig megküldi az érintett fogyasztóknak.

A Magyar Nemzeti Bank még május 11-én közzétett határozatában azt állapította meg, hogy a Banif Plus Bank Zrt. az április végi törvényi határidőig több mint 35 500 szerződése kapcsán mulasztotta el megküldeni az elszámolásokat a fogyasztóknak. A jogszabálysértés miatt a jegybank 18 millió forint bírságot szabott ki.

A június 12-én közzétett következő határozatában az MNB újabb, 48,8 millió forint bírságot szabott ki a bankra, amely május végén még 21 300 szerződés esetében volt késedelemben az elszámolási értesítők kiküldésével.

A jegybank most azt állapította meg, hogy a bank 11 197 szerződés esetében – a korábbi kötelezések ellenére – 2015. július elejéig sem tett eleget elszámolási kötelezettségének, korlátozva ezzel a fogyasztókat jövőbeni anyagi lehetőségeik áttekintésében és tervezésében.

Az MNB most publikált határozatában a bírság mellett ismételten kötelezte a Banif Plus Bankot arra, hogy haladéktalanul küldje meg az elszámolásokat a fogyasztóknak.

A 45,5 millió forintos bírság összegének meghatározásánál a jegybank figyelembe vette a jogsértő állapot tartamát, a késedelem mértékét, illetve az érintett fogyasztói kör nagyságát is.