Az Országgyűlés hétfőn megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank felügyelőbizottságát, amelyet keddtől a Fidesz jelöltje, Papcsák Ferenc kormánypárti parlamenti képviselő vezet.

A Tisztelt Ház szintén a Fidesz javaslatára a testület tagjává választotta Madarász László bankszakembert, míg a KDNP kezdeményezésére Szényei Gábor Andrást, a jegybank előző felügyelőbizottságának tagját, a Jobbik jelölése nyomán pedig Nyikos Lászlót, a párt korábbi parlamenti képviselőjét.

Papcsák Ferencet 126 igen szavazattal, 60 nem ellenében választotta fb-elnökké a Ház, a tagokat pedig 148 igen szavazattal, 37 nem ellenében választották meg.

A parlament arról is határozott – 125 igen szavazattal, 60 nem ellenében, 5 tartózkodás mellett -, hogy hétfőtől Báger Gusztáv közgazdász lesz az MNB Monetáris Tanácsának új tagja, aki Kandrács Csabát váltja a testületben.

Kandrács Csaba azért mondott le, mert a jövőben a MARK Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő Zrt.-nél betöltött elnök-vezérigazgatói feladataira kíván összpontosítani.

Papcsák Ferenc 2011-től a Fidesz országgyűlési képviselőjeként az Országgyűlés devizaeladósodás okait feltáró albizottságának elnöke volt, korábban 1998-2001 között az ÁPV Rt. felügyelő bizottságának, majd igazgatóságának tagja volt, később, 2010-től elszámoltatásért felelős kormánybiztosként is tevékenykedett.

Madarász László bankszakember, aki 1991-98 között a BNP-KH-Dresdner Bank Magyarország vezérigazgatója, majd 1999-2002 között a Postabank igazgatóságának elnöke volt.

Szényei Gábor András 2007-től az MNB előző felügyelőbizottságának tagjaként tevékenykedett. Nyikos László korábban az Állami Számvevőszék alelnöki tisztségét is betöltötte, majd jobbikos országgyűlési képviselő volt 2010-2014 között.

A jelenlegi szabályok szerint a kormánypártok három jelöltet delegálhatnak az MNB felügyelőbizottságába, míg az ellenzék egy jelöltet ad, további két tag személyéről pedig a kabinet határoz.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága korábban három ellenzéki jelölt közül választotta ki Nyikos Lászlót. Az MSZP Veres Jánost, a Gyurcsány-kormány egykori pénzügyminiszterét, az LMP pedig Róna Péter közgazdászt, az előző jegybanki felügyelőbizottság tagját indította sikertelenül. Az LMP jelezte, az Alkotmánybírósághoz fordul a jegybank felügyelő-bizottsági tagjainak megválasztási eljárása miatt, sérelmezve, hogy jelöltjéről az Országgyűlés nem szavazhatott.