Szeptember végére megszavazhatja a parlament a lex Heinekenként elhíresült törvénytervezetet. Miután az Európai Bizottság elfogadta az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmát, elhárultak a jogi akadályok.

Szeptember 15-e után a parlament elé kerülhet a lex Heineken néven ismertté vált márciusi törvényjavaslat, amely az emberi méltóság védelmében az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását tiltaná meg Magyarországon. Erről is döntenek a Fidesz őszi kihelyezett frakcióülésén a hét végén – közölte a Magyar Időkkel Szatmáry Kristóf, a kancellária kereskedelempolitikáért felelős miniszteri biztosa.

Ezzel pont kerülhet a korábban külföldön is nagy vissz­hangot, itthon pedig számos vitát kiváltó „vöröscsillag-ügyre”. – Óriási eredmény, hogy az Európai Bizottság (EB) nem emelt kifogást a magyar szabályozás ellen – jegyezte meg a miniszteri biztos.

Már csak az Országgyűlés döntésén múlik, és az összes önkényuralmi jelkép, így a vörös csillag is hamarosan eltűnhet a boltok polcairól, a vendéglátó- és szórakozóhelyekről, valamennyi érintett termékről, a reklámhordozókról és a szolgáltatásokból.