Egy hétnél is kevesebb van hátra a mininépszámlásából, amely október elején indult. A mikrocenzus mintegy félmillió háztartást érne el, a budapesti részvétel egyelőre alulmúlja a várakozásokat.

Az október elején meghirdetett népszámlálás kérdőíveinek több mint háromnegyede érkezett eddig vissza a statisztikai hivatalhoz – mondta el a Lokálnak Németh Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese.

Vidéken időarányosan jól áll az összeírás, Budapesten viszont elmarad az eredmény az előzetes várakozásoktól: péntek reggelig a kijelölt közel 80 ezer címből 53 ezerben fejeződött be az összeírás.

Az elnökhelyettes elmondta, úgy becsülték, hogy interneten a fővárosi háztartások 30 százaléka küldi majd be a válaszait, ehhez képest végül 25 százalékuk tett így.

Németh Zsolt közölte azt is, hogy a KSH mindent megtesz annak érdekében, hogy felpörgesse az adatok beérkezését, így például mintegy százzal növelik a budapesti összeírók számát, ezzel is megtámogatva a terepen dolgozók munkáját.

A november 8-áig tartó, mikrocenzus néven futó felmérés során 440 ezer háztartást szeretne megkérdezni a KSH. (MTI)