Dinamikus, háromlépcsős, legalább ötvenszázalékos béremelésre tesz javaslatot a kereskedelmi dolgozók számára a szakszervezet.

Alacsonyak a bérek a kereskedelemben: a bolti dolgozók többsége csak a minimálbért vagy a szakmunkás bérminimumot kapja – mondta a Magyar Időknek Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.

Ezért az érdekképviselet ötvenszázalékos béremelést javasol a következő évekre, három lépcsőben. Bubenkó Csaba elfogadhatatlannak nevezte, hogy a dolgozók bérezésén, munkakörülményein – egy-két esettől eltekintve – továbbra sem javítanak a tőkeerős üzletláncok, holott sok helyen már nehéz feltölteni az üres álláshelyeket.

– A KDFSZ már 2010 óta szorgalmazza a jelentős, évente két számjegyű bérfejlesztést, azonban az üzletláncok az utóbbi években mindössze pár százalékos emelésre voltak hajlandók. Ennek eredménye, hogy ma már egy kereskedelmi alkalmazott sokszor kevesebbet keres, mint egy könnyű fizikai munkás, így nyilvánvaló, hogy sokan elhagyják az ágazatot – hangsúlyozta.

A szakszervezeti vezető álságosnak nevezte azt az indokot, hogy fejlesztések maradnának el egy nagyobb béremeléssel.