A jövő évtől jelentősen megváltoznak a kötelező jótállás szabályai Magyarországon. Az egyik legfontosabb újdonság a sávos jótállás bevezetése.

A vásárló joggal várja el, hogy a drágább termékek használhatóságáért, minőségéért hosszabb ideig vállaljon felelősséget a gyártó. A jelenlegi egy év helyett a 2021. január elsejétől megvásárolt termékekre az árhoz igazodóan akár 2-3 év is lehet a jótállás

Továbbra is egy év marad a jótállás a 10 ezer és 100 ezer forint közötti árucikkekre. A 100 ezer forintnál drágább termékekre azonban már két, a 250 ezer forint fölöttiekre pedig három évig érvényesíthetjük majd jótállási igényünket. A változtatás fenntarthatósági célokat is szolgál, hiszen arra ösztönzi a gyártókat, hogy tartósabb termékeket állítsanak elő, így csökkenhet az elektronikai és egyéb hulladékok mennyisége.

2021 elejétől bővül a kötelező jótállás alá tartozó termékek köre egyebek mellett a napelemmel, a drónnal vagy az elektromos rollerrel. A gyártóknak jótállást kell vállalniuk például a 10 ezer forintnál drágább nyílászáróra, redőnyre, garázskapura, csaptelepre, kádra, zuhanykabinra is.

Egyes termékeket a használat előtt szakembernek kell üzembe helyeznie, ez leggyakrabban talán a gáztűzhelyekkel fordul elő, akár hosszú idővel a beszerzésük után. Ha a beüzemelés a vételt követő hat hónapon túl történik meg, a jótállás kezdő időpontja a termék megvásárlásának napja lesz. Ha hat hónapon belül, akkor továbbra is a beüzemelés napján kezdődik a jótállási idő, amely értékhatártól függően akár három év is lehet.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a fogyasztói igényekhez, a technikai fejlődéshez és a fenntarthatósági szempontokhoz igazította a több mint másfél tizede fennállt hazai jótállási szabályokat. A tárca a következő hetekben újabb közleményekben ismerteti az átfogó változtatásokat. A fogyasztóvédelmi hatóság 2021-ben egész évben ellenőrzi majd az új előírások betartását a hagyományos és online kereskedelemben is.

A szabályokat a Fogyasztóvédelmi Portálon elérhető infografika összegzi.

(Forrás: ITM)