A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index kisebb növekedést követően újra a pozitív tartományba került, jelenleg 2 ponton áll.

A javulás hátterében az áll, hogy erősödött a kkv-k létszámbővítési szándéka és a közterhekkel kapcsolatban is derűlátóbbak lettek, míg a pénzügyeket tekintve enyhén növekvő árbevétellel, de alacsonyabb profittal terveznek a következő egy évben. A bizalom a mikrovállalkozások kivételével mérettől és ágazattól függetlenül a pozitív tartományban van – olvasható a K&H Bank közleményében.

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy éves várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 3 pontot emelkedett, így jelenleg 2 ponton áll. „Az utóbbi három évben kisebb-nagyobb visszaesésekkel ugyan, de fokozatosan javulnak a cégek várakozásai. A mostani, enyhe emelkedés annak köszönhető, hogy erősödött a cégek munkaerő-felvételi szándéka, és a közterhekben is pozitív változásra számítanak, míg a pénzügyekben felemás eredményt, növekvő árbevételt, de alacsonyabb profitot várnak a következő egy év során” – mondta el Kovács Viktor Zoltán, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A bizalom minden árbevétel-kategóriában és minden ágazatban erősödött, és – a mikrovállalkozások kivételével – mérettől és iparágtól függetlenül a pozitív tartományban van. A középvállalkozások várakozásai javultak leginkább – 4,5 pontról 25 pontra –, ezzel ők a legoptimistábbak jelenleg. A kisvállalkozások bizalma ennél jóval szerényebb mértékben, 2 pontról 4 pontra javult, miközben a mikrovállalkozások hangulata a negatív sávban tartózkódik, bár az ő esetükben is javulás tapasztalható, hiszen az mínusz 6 pontról mínusz 3 pontra emelkedett.

Az ágazatok közül – szokás szerint – az agrárcégek hangulata a legjobb (17 pont), őket az ipari és a kereskedelmi vállalkozások követik (6 és 2 pont), miközben a szolgáltató szektor jelenleg semleges állásponton van (0 pont).

Létszámbővítésre készülnek

Az index javulásának egyik oka, hogy erősödött a foglalkoztatási szándék. Megduplázódott a több mint 4 fős létszámbővítésben gondolkodók aránya (9 százalék), összességében pedig a cégek több mint harmada (36 százalék) tervez új munkaerőt felvenni. Enyhén javultak a közterhekre vonatkozó várakozások is. „A vállalkozások egyharmada az előző negyedévhez hasonlóan változatlan mértékű adókkal és járulékokkal számol, ugyanakkor a félévi 41 százalékról 36 százalékra esett vissza a magasabb, ezzel párhuzamosan pedig 21 százalékról 25 százalékra nőtt az alacsonyabb közterhekben bízók aránya” – részletezte az eredményeket a szakember. 

Magasabb árbevétel, de alacsonyabb profit

A vállalkozások pénzügyeiket tekintve felemás eredményre számítanak: „A kkv-k árbevétel várakozásai tovább emelkedtek, és jelenleg 8,6 százalékos bevétel növekedéssel terveznek a következő egy évben, profitvárakozásuk azonban jelentősen, 5,1 százalékról 4,5 százalékra mérséklődött az előző negyedévhez képest” – emelte ki Kovács Viktor Zoltán.