Az Európai Parlament több mint hétezer fiatalt vár május 20–21-én Strasbourgba, hogy az Európai Ifjúsági Rendezvény (European Youth Event – EYE) keretében vitassák meg az unió jövőjét.

A 16–30 év közötti fiatalok az EU előtt álló kihívásokra és a korosztályukat érintő problémákra keresik a választ, legfontosabb ötleteiket pedig egy jelentésben foglalják majd össze, amelyet eljuttatnak az EP-képviselőkhöz. A rendezvény híreit ide kattintva lehet követni.

Az EP ifjúsági rendezvényének célja, hogy bevonja a több mint hétezer európai fiatalt az Unió politikájának alakításába és együttes erővel keressenek megoldást Európa sürgető, őket is érintő problémáira. A másodszorra megrendezett, május 20–21-i strasbourgi rendezvényen a fiatalok az európai intézmények döntéshozóival vitatják meg az EU előtt álló kihívásokat.

Mi várható az ifjúsági rendezvényen?

Lesznek többek között viták, meghallgatások, workshopok, eszmecserék EU-s döntéshozókkal, valamint online játékok is, mind a következő öt téma köré szervezve:

  • Háború és béke: Mit lehet tenni a béke érdekében?
  • Érdektelenség vagy aktív részvétel: Mitől működik jól a demokrácia?
  • Kirekesztés vagy hozzáférés: Hogyan csökkenthető a fiatal munkanélküliek száma?
  • Stagnálás vagy innováció: Milyen lesz a munka világa a jövőben?
  • Siker vagy bukás: Új utak egy fenntartható Európáért?

A rendezvényre több mint 150 különböző programmal készülnek a szervezők, amelyet több mint 50 ifjúsági csoport és szervezet ötletei is színesítenek. A rendezvényt követően a fiatalok ötleteit egy jelentésben foglalják össze, amelyet eljuttatnak az EP-képviselőkhöz és várhatóan számos szakbizottságban megvitatják.

Az EYE résztvevői uniós tagállamokból, tagjelölt országokból és szomszédos államokból érkeznek, Martin Schulz levélben köszöntötte őket. „Azzal, hogy te is hozzájárulsz az európai demokráciához, képes vagy változásokat elérni a jövőt illetően. Ez számomra is erőt ad az előttünk álló nagy feladatok megoldásához” – írta az Európai Parlament elnöke.

A rendezvény a programok tekintetében számos, a fiatalokat foglalkoztató kulturális és szociális témakört érint, és olyan előadókat sorakoztat fel, mint például Denis Mukwege kongói nőgyógyász, a 2014. évi Szaharov-díj nyertese, Ensaf Haidar, Raif Badawi szaúdi blogger felesége, Marianne Thyssen munkaügyért felelős uniós biztos vagy Samantha Cristoforetti olasz űrhajós.