A Tudose-kormány drasztikusan módosította a parlament által is elfogadott román kormányprogramot. A csütörtökön beiktatott új kormány bejelentette, hogy maradnak a bér- és nyugdíjemelések, nő a minimálbér, de késik az áfacsökkentés.

Teljes bizonytalanságot gerjesztett az amúgy is válságos helyzetben csütörtökön a kormánykoalíció nagyobbik tagja, a Szociáldemokrata Párt (PSD).

Számos ponton módosítottak a parlament által a Grindeanu-kormány beiktatásakor elfogadott program gazdasági és pénzügyi tervein, így a Tudose-kabinet új célkitűzésekkel vág neki a kormányzásnak – írja a Krónika.

A legnagyobb felzúdulást az váltotta ki, hogy miután a parlamenti szakbizottságok igazolták az új pénzügyminiszter mandátumát, közölte, hogy az év végéig felszámolják a nyugdíbiztosítás második pillérét.

Az eddig befizetett összegeket visszaadják a hozzájárulóknak, akik maguk dönthetik el, hogy azt az első pillért jelentő állami nyugdíjalapba utalják át, vagy a fakultatív magánnyugdíjalapként működő harmadik pillérre bízzák.

Később ezt a tervet határozottan cáfolták, de ez is elég volt ahhoz, hogy a lej veszítsen értékéből.

Biztosnak tűnik, hogy a jelenleg 19 százalékos áfa csak 2019. január 1-jétől csökken 18 százalékra. Szintén újdonság, január 1-jétől bevezetik az úgynevezett szolidaritási adót, valamint egy pótadót, amelyet az egészségre káros élelmiszerekre vetnek ki.

A politikai válság okozta kár az év végéig 2 milliárd euró lehet, hiszen a bizonytalanság miatt nőnek a kamatok és a költségek, amelyek mellett az állam hitelt tud igényelni. Ehhez ugyanakkor még hozzáadódik az importtal járó költségek növekedése – hiszen a gyenge lej mellett költséges a behozatal.

Ugyanakkor az új kabinet nem mond le a bér- és nyugdíjemelésekről, valamint a társadalombiztosítási járulékok csökkentéséről. Az egyéni vállalkozók nyereségadóját jövő januártól 16 százalékról 10 százalékra csökkentik, illetve adómentessé teszik a 2000 lej alatti jövedelmeket.