520 milliárd forint maradt tavaly a magyarországi vállalkozásoknál a munkahelyvédelmi akció keretében. A járulékcsökkentési támogatásokat ma már közel 900 ezer munkavállaló után veszik igénybe a cégek.

Nagyban hozzájárul az állástalanok elhelyezkedéséhez, valamint a munkaerő megtartásához a munkahelyvédelmi akció; ma már közel 900 ezer dolgozó után vesznek igénybe valamilyen járulékkedvezményt a vállalkozások – közölte a Magyar Idők kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A legfrissebb februári adatok tanúsága szerint a program 2013-as indulása óta 517,2 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál.

A munkahelyvédelmi akciónak köszönhetően részben vagy egészben elengedi az állam a munkavállaló után fizetendő közterhek egy részét abban az esetben, ha a munkaadó 25 év alatti fiatalt, tartósan állást keresőt, 55 év feletti dolgozót, gyermekgondozási ellátásban részesülőt alkalmaz.

A cégek jelentős szociális hozzájárulási adókedvezmény, valamint szakképzési hozzájárulási kedvezmény formájában kapnak támogatást. Kedvezményt vehetnek igénybe a mezőgazdasági termelők, valamint a szabad vállalkozási zónában működő cégek alkalmazottjai is.

A legtöbb vállalkozás a program indulása óta az 55 év feletti munkavállalók foglalkoztatásához használta ki a munkahelyvédelmi akció kedvezményeit, a támogatások harmadát az ebben a korcsoportban foglalkoztatottak után igényelték.

A második legnagyobb csoportba tartozók a havi átlagos 280 ezer fős foglalkoztatotti létszámmal a szakképzetlenek voltak. Kiemelkedő, hogy mintegy 160 ezer fiatal munka­erőpiaci részvételéhez járul hozzá a támogatás. Nemcsak a pályakezdők után vehető igénybe kedvezmény, hanem olyanok után is, akik már régebb óta munkát vállalnak.