Az idei első hét hónapban az alkalmazottak átlagosan 7,5 százalékkal több fizetést vihettek haza minden hónapban, mint egy évvel korábban. A munkáltatók anyagi megbecsülését leginkább a pénzügyi területen dolgozók érezhetik, míg a legkevésbé az egészségügyben és a szociális ellátásban tevékenykedőket fizetik meg.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete – a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a KSH által megfigyelt nonprofit szervezeteknél – 256 900 forint volt júliusban – közölte a statisztikai hivatal. Ebből átlagosan 170 800 forintot vihette haza a munkavállalók, míg a családi adókedvezményt is figyelembe véve 178 ezer forintot. A bruttó átlagkereset 5,1 százalékkal nőtt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó-szabályok változása miatt 6,7 százalékkal lett magasabb az előző év azonos hónapjához képest.

Az év első hét hónapjában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 171 500 forint volt. Idén a családi adókedvezmény igénybevételének szabályai – elsősorban a kétgyermekes családok esetében – jelentősen módosultak, befolyásolva a nettó keresetek nagyságát és változását. A kedvezményt is figyelembe véve a nettó kereseti átlag 178 600 forintra becsülhető. A nettó átlagkereset a személyijövedelemadó-szabályok változása miatt 7,5 százalékkal lett magasabb egy év alatt. A fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért 0,1 százalékos növekedése mellett a reálkereset 7,4 százalékkal emelkedett.

A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (526 200 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás területén pedig a legalacsonyabbak (149 400 forint). A költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, mintegy 146 ezer fő – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó – kompenzációban részesült, ennek összege átlagosan 9600, illetve 9500 forint – derül ki a KSH adataiból.