Újabb rekordot dönthet a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) támogatásával Magyarországra tervezett befektetések értéke az idén, az összeg kétharmada az autóiparhoz kapcsolódik.

A HIPA 2016-ban 2,3 milliárd euró értékű beruházásról hozott döntést 41 projekttel kapcsolatban, míg tavaly 1,4 milliárd eurónyi beruházást és 67 projektet hozott az ügynökség – írja a Világgazdaság. Az ügynökség teljesítménye azonban a működőtőke-beáramlási számokban egyelőre nem mutatkozik meg, a korrigált nettő tőkebefektetési egyenleg is rekordalacsony volt, alig haladta meg az egymilliárd eurót.

Ahogy tavaly, úgy idén is az autóipar dominált: a 16 járműipari beruházással, ez a szegmens a tőke és létrehozott munkahelyek kétharmadát fedte le. A gazdasági napilap megjegyezte, hogy a dominancia a Mercedes egymilliárd eurós, újabb kecskeméti beruházása nélkül is erős. Az autóipar mellett a Világgazdaság szerint a szolgáltatóközpontok létesítése jelentős, hét ilyen beruházásról állapodott eddig meg a HIPA. (MTI)