A több százezer forintért megvásárolt bútorokkal is meggyűlhet a baja a fogyasztóknak – derül ki a Budapesti Békéltető Testület elé kerülő ügyekből.

Nem használható alvásra az ággyá alakítható ülőgarnitúra. Nem működik a fotel motoros funkciója. Néhány hónap alatt kopottá válik, besüpped a matrac. Rövid időn belül bolyhossá válik a huzat. Nem megfelelő az összeszerelési útmutató. Csupán néhány tipikus eset, amellyel a Budapesti Békéltető Testülethez fordultak a panaszosok.

Esztétikai hibát nem köteles kijavítani, mert a bútor kinézete nem mérvadó a rendeltetésszerű használat szempontjából – volt olyan vállalkozás, amelyik ezzel az indoklással utasította el a fogyasztó panaszát.

A Budapesti Békéltető Testület eljáró tanácsa szerint azonban, ha esztétikai szempontból nem megfelelő egy lakberendezési termék, az hibás teljesítésnek minősül, hiszen a Polgári Törvénykönyv vonatkozó paragrafusa alapján „rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplő vagy az általa a jogosultnak mintaként bemutatott szolgáltatásra jellemző tulajdonságokkal”.

Több esetben nem csupán azt kifogásolták a fogyasztók, hogy hibás volt a termék, hanem előfordult, hogy a vállalkozás nem vagy nem megfelelően teljesítette jótállási kötelezettségét és a megígért javítást sem végezte el.

A Budapesti Békéltető Testülethez érkezett olyan ügy, amelyben a kérelem szerint a javításra küldött szakember a javítás helyett egy teljesen érthetetlen német nyelvű papírt íratott alá a fogyasztóval, és megígérte neki, hogy küldeni fognak valakit, aki a munkát ténylegesen elvégzi. A kérelmező hetekkel később érdeklődött a vállalkozásnál, hogy mikor érkezik a szakember, amire azt a választ kapta, hogy a korábban nála járt ember volt a szerelő, és szerintük a terméket kijavították.

Elfogadták a 30 ezres kártalanítást

A közelmúltban volt azért jó példa is, amikor egy lakberendezési vállalkozás méltányos, együttműködésre törekvő magatartást tanúsított. A vita abból származott, hogy a fogyasztó elmondása alapján a megvásárolt fiókos komódhoz mellékelt összeszerelési útmutató szerint nem lehetett összeszerelni a bútort. A vállalkozás a minőségi ellenőrzést követően vitatta a panasz jogosságát, ám ennek ellenére megegyezésre törekedett vásárlójával. A békéltetési eljárás eredményeként egyezség született, a vállalkozás 30 ezer forint kártalanítást ajánlott fel, amelyet a panaszos elfogadott.

Jótanácsok a jótállás érvényesítésére

1. A vásárláskor kapott bizonylatot és jótállási mindenképpen őrizzék meg! A jótállási jogokat a számla/nyugta birtokában lehet érvényesíteni, de a jótállási kötelezettség fennállta a jótállási jeggyel is bizonyítható. Ha a vállalkozás nem, vagy nem szabályszerűen állította ki a jótállási jegyet, attól függetlenül még él a jótállási kötelezettség. Ha a vállalkozás egyáltalán nem adott a fogyasztónak jótállási jegyet, a vásárláskor kapott nyugtával, vagy bizonylattal tudja a fogyasztó a jótállási jogait érvényesíteni az előbb említettek szerint.

2.Az észlelt hibát két hónnapon belül mindenképpen jelezzék a vállalkozásnak. Érdemes fényképet is készíteni arról annak érdekében, hogy egy későbbi esetleges vita során alappal tudjanak ezekre hivatkozni. Különösen fontos lehet ez olyan hibák esetében, mint például, ha anyaghiány miatt besüpped a bútor, vagy a huzat kopásnak indul vagy elszakad.

3. A szavatossági-jótállási igény bejelentéséről felvett jegyzőkönyv másolatát szintén fontos megőrizni. Ha a vállalkozás vonakodik ezt átadni, ragaszkodjanak hozzá, hogy tegye ezt meg. Fogyasztóvédelmi előírást sért az a kereskedő, amelyik ezt elmulasztja.

4. Ha a javítás után még mindig elégedetlenek, esetleg a többszöri javítás sem hozta meg a kívánt eredményt és a vállalkozás elzárkózik más szavatossági jog (például a csere) biztosítása elől, vagy nem is hajlandó az érdemi kommunikációra a fogyasztóval, vegyék igénybe a békéltető testületi eljárást, amellyel ingyenesen és gyorsan rendezhetik a nézeteltéréseket.

Tovább is van…

A KamaraOnline sorozatban mutatja be, hogy az idei első félévben milyen tipikus panaszokkal fordultak a Budapesti Békéltető Testülethez, és az ügyek hogyan oldódtak meg. Ízelítőül néhány eset:

Elengedte a 200 ezres tartozást a követeléskezelő: Több mint kétszázezres tartozást engedett el egy követeléskezelő cég; egy másik ügyben egy mozgássérült parkolási problémáján enyhítettek.

Rémálom nyaralás Törökországban: A törökországi utazás alatt elszenvedett jelentős kellemetlenségek miatt 80 ezer forintot fizetett vissza az utazási iroda.

Visszaadták a 80 ezret a hibás szemvizsgálat miatt: Egy optikai szaküzlet 84 ezer forintot fizetett vissza, mert rosszul végezték el a szemvizsgálatot.

Visszavásárolta a cég a hibás használt autót: Több mint 1 millió forintért…

Ha nem hordja a cipőt, tényleg nem kopik a talpa: Három hónapot bírt ki az új cipő, aztán használhatatlanná vált.

Óránként 100 fotót készített a mobiltelefon: A cég végül ingyen megjavította.