Az Európai Tanács október 15-i ülése előtt az Európai Bizottság szerdán beszámolt arról, milyen konkrét lépéseket tett az európai migrációs stratégia keretében.

 „Európa vezetőiként három héttel ezelőtt azért gyűltünk össze, hogy megállapodjunk a szükséges és sürgős lépések konkrét listájáról. Az Európai Bizottság eleget tett valamennyi kötelezettségvállalásának. A menekültügyi válság kezelésére több pénzt különítettünk el, költségvetés-módosításunkat mindkét társjogalkotó elfogadta. Szakértőket küldtünk Görögországba és Olaszországba az uniós fogadóállomások létrehozása és az áthelyezési program működésbe lépése érdekében, és nyomást gyakoroltunk valamennyi tagállamra annak érdekében, hogy megfelelően alkalmazzák az EU közös menekültügyi szabályait. Láttunk konkrét eredményeket, azonban a tagállamoknak még mindig többet kell tenniük. A nagylelkű felajánlásokat odahaza konkrét lépéseknek kell követniük” – mondta el Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

A bizottság által javasolt uniós fogadóállomásokon alapuló koncepció kezd megvalósulni, az olaszországi Lampedusán teljes mértékben működik a migrációkezelési támogató csoport, Görögországban jelenleg kezdi meg működését. Ez lehetővé tette a menedékkérők első áthelyezését, valamint azon irreguláris migránsok visszatérését bonyolító közös repülőjáratok indítását, akiknek nincs joguk az unió területén tartózkodni.

A bizottság annak érdekében is együttműködött a tagállamokkal, hogy a nemzetközi védelemre szoruló személyeknek a harmadik országokból való közvetlen áttelepítését operatívan előkészítsék, és az első szíriai menekülteket már áttelepítették Olaszországba, Csehországba és Liechtensteinbe, amely Schengenhez társult államként vesz részt a programban.

A bizottság már javaslatot tett a 2015. és 2016. évi költségvetés módosítására, 1,7 milliárd euróval bővítve a menekültügyi válság megoldására elkülönített erőforrásokat. Mindez azt jelenti, hogy 2015-ben és 2016-ban összesen 9,2 milliárd eurót fognak költeni a menekültügyi válság kezelésére. A módosított költségvetést az Európai Parlament és az Európai Tanács gyorsított eljárás keretében hagyta jóvá.

Amint azt szeptember 23-án a tagállamok állam- és kormányfői elismerték, a tagállamoknak biztosítaniuk kell az ezt kiegészítő nemzeti kiadásokat. Több tagállam azonban még mindig nem egészítette ki az UNHCR, az Élelmezési Világprogram és más érintett szervezetek (500 millió euró), a szíriai válság kezelésére szolgáló uniós regionális alap (500 millió euró) és az afrikai szükséghelyzeti vagyonkezelői alap (1,8 milliárd euró) részére előirányzott uniós támogatást.

A tagállamoknak biztosítaniuk kell az uniós jog megfelelő végrehajtását is. A közös európai menekültügyi rendszer alapja a nemzetközi védelemre szoruló személyek megsegítése és azon migránsok visszatérítése, akiknek nincs joguk az EU területén tartózkodni. E szabályokat megfelelően kell alkalmazni. A bizottság még nem kapott választ arra a 40 figyelmeztető levélre, amelyeket szeptember 23-án küldött a tagállamoknak a menekültügyi uniós jogszabályok potenciális vagy tényleges megsértésére vonatkozóan. Ezen kívül e tekintetben már 34 ügy van függőben.

A bizottság intenzíven együttműködik Görögországgal is: a helyszínen dolgozó kijelölt csoport révén biztosítja Görögország fogadási kapacitásának növelését és azt, hogy teljesüljenek a feltételek a dublini eljárás keretében történő, Görögországba irányuló átadások visszaállításához, amit az Európai Tanács 2015 végéig javasolni fog.

A bizottság jelenleg véglegesíti véleményét a német, osztrák és szlovén határokon történő határellenőrzés ideiglenes visszaállításának arányosságáról és szükségességéről.

Az uniós diplomácia az ENSZ által vezetett folyamatokat támogatva aktívan keresi a líbiai és szíriai válság politikai megoldását. Ezen felül a migránscsempészet-ellenes uniós cselekvési terv végrehajtása is folyamatban van, az afrikai partnerekkel pedig folynak a november 11–12-én megrendezendő, migrációval foglalkozó vallettai csúcstalálkozó előkészületei.

A visszafogadási egyezményekről szóló tárgyalások, illetve a már meglévő egyezmények (például Pakisztánnal) fokozottabb végrehajtása elősegíti a visszatérések hatékonyságának erősítését. Ebben Törökország és a Nyugat-Balkán kulcsfontosságú partnerek – olvasható az Európai Bizottság honlapján megjelent közleményben.