A kamarai tagdíj összegének megfelelő büntetésnél többet veszíthet az a vállalkozás, amely nem fizeti be március végéig a kötelező hozzájárulást. Ennél sokkal jobban fáj, ha a cég kikerül a köztartozásmentes adózói bázisból.

Az ötezer forintos kamarai díj megfizetésének március 31-i határidejére figyelmeztet a Mazars, a könyvvizsgáló és tanácsadó cég megjegyzi azt is, hogy a tagdíj köztartozásnak minősül, meg nem fizetésével a társaság kikerülhet a köztartozásmentes adózói adatbázisból, és elveszti az ezzel járó előnyöket. A Mazars sajtóközleményében hangsúlyozta, hogy azoktól a vállalkozásoktól, amelyek nem fizetik be a kamarai tagdíjat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtási eljárásban szedi be az összeg dupláját.  

A kikerülés a köztartozásmentes adózói bázisból leghátrányosabban az ekáer-bejelentésre kötelezett, kockázatos termékeket (sertéshúst, gyümölcsöt, ruhaneműt) szállítókat érintheti. Esetükben a mindössze ötezer forintos kamarai tagdíj-mulasztás ahhoz vezethet, hogy a kockázatos termékek után biztosítékot kell fizetniük, azaz az áruk értékének 15 százalékát előre le kell tenniük a NAV számlájára – jegyezte meg Borsy János, a Mazars jogi szakértője.

A kamarai törvény 2012-től hatályos módosítása három lényeges változást tartalmazott: a gazdálkodó szervezetek kötelesek a kamarai nyilvántartásba vételüket kezdeményezni, a kamarai közfeladatok ellátásához évente ötezer forint kamarai hozzájárulást kell fizetniük, a kamara pedig a regisztrált vállalatok számára köteles a törvényben meghatározott szolgáltatásokat (tanácsadás gazdasági, pénzügyi, adózási, hitelhez jutási kérdésekben; üzleti partnerkeresés és pályázatfigyelés) térítésmentesen nyújtani. A kötelező regisztrációt a kamarák is ellenőrzik. 

A közleményben Borsy János kifejtette azt is, ha a területi gazdasági kamara azt állapítja meg, hogy a gazdálkodó szervezet nem szerepel a kamarai nyilvántartásban, felszólítja, hogy ennek a kötelezettségének öt munkanapon belül tegyen eleget. Ha a felszólítás eredménytelen, a területileg illetékes kamara hivatalból regisztrálja a vállalkozást, és az adóhatóság bevonásával intézkedik a kamarai díjak behajtásáról. Borsy János azt is hozzátette, hogy érdemes a március 31-ei határidőt betartani, ugyanis az adóhatóság a kamarák által átadott tartozások jogosságát nem mérlegelheti, ráadásul a végrehajtás megindításának ténye a cégnyilvántartásba is bekerül. (MTI)