Korszerű eszközöket szerez be, és így hatékonyabb ellenőrzéseket folytathat le a munkavédelmi hatóság a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében – jelentette be Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára elmondta, az első körben több mint 140 millió forintért érkező zajszintmérő készülékek, klíma- és légtechnikai mérőműszerek a foglalkoztatási körülmények javítását segítik.

A foglalkoztatási körülmények jobbá tétele szükséges ahhoz, hogy a munkavállalók hosszú távú értékteremtésre és öngondoskodásra képesen tehessenek a saját boldogulásuk mellett a gazdaság erősödő versenyképességéért is. Ehhez elengedhetetlen a fizikai biztonság (munkavédelem) szilárd alapokra helyezése és magasabb szintre emelése. Kiemelt kormányzati cél a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzése a munkavédelmi tudatosság növelésével, a preventív szemlélet előtérbe helyezésével – fejtette ki Bodó Sándor.

A terepen is alkalmazható, hordozható műszerekkel végzett vizsgálatok segítik a helyszíni munkát a kockázatértékeléshez szükséges munkahigiénés vizsgálatok elrendelésében, rendkívüli események, munkabalesetek, foglalkozási megbetegedések, panaszügyek kivizsgálásában. Az eszközbeszerzésekkel lehetővé válik a zajszint magas szintű mérése, a munkahelyek klímájának komplex értékelése és elemzése, ami hozzájárul a munkavállalók egészségének megőrzéséhez.

A foglalkozási megbetegedések és munkabalesetek következményeinek finanszírozása rendkívül költséges lehet. Megelőzésükkel az emberi élet és egészség megóvásán túl jelentős társadalmi kiadások takaríthatók meg. A munkavállalók munkahelyi biztonságának fejlesztése így sokszorosan megtérülhet, ehhez azonban célzott beavatkozásokra, a munkavédelmi feladatellátás szakszerűségének és hatékonyságának fejlesztésére, a kapcsolódó ismeretek terjesztésére van szükség.

A projekt során ezért munkavédelmi és munkaügyi tartalmú tájékoztató anyagok is készülnek. A szakmai anyagokat széles körben terjesztik, munkavállalókhoz és munkáltatókhoz is eljuttatják, hiszen az alapvető munkaügyi és munkavédelmi szabályok ismerete minden szereplő elemi érdeke. A munkavédelmi eszközbeszerzések fedezetét a 2022. március 31-ig tartó, GINOP-5.3.7 – VEKOP-17-2017-00001 „Jogszerű foglalkoztatás fejlesztése” kiemelt projekt biztosítja.

(Forrás: ITM)