A szakszövetség szerint több ezer ital- és ételautomata tűnhet el és üzemeltető cégek is megszűnhetnek, mivel az új jogszabály hátrányosan érinti a működtetőket, egyes előírásai pedig teljesíthetetlenek.

Az ágazat működését meghatározó új jogszabály miatt drasztikusan emelkednek a működési költségek, ami az automaták számának csökkenését és a fogyasztói árak emelkedését okozhatja – írja közleményében a Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség. A berendezéseket még az idén el kell látni automata felügyeleti egységgel, amely az értékesítési adatokat rögzíti és elküldi az adóhatóságnak, de a december 1-jei határidőre ezek legyártása és beüzemelése a szervezet szerint irreális.

Az adatrögzítő egységeket és az adatszolgáltatást végző postai szolgáltatás részleteit még senki nem ismeri, ráadásul az adatszolgáltatás díja is az üzemeltetőket terheli. A vállalkozók nincsenek tisztában az igénybe vehető állami támogatás feltételeivel sem, így nem tudnak felelős üzleti döntést hozni a készülékek üzemeltetéséről – hívták fel a figyelmet.

A szervezet szerint az automaták adattovábbítási költsége jóval magasabb lehet, mint amennyit a lényegesen nagyobb bevételt generáló online pénztárgépek üzemeltetői fizetnek. Az érdekképviselet támogatja az ágazat kifehérítését, és a kormány segítségét kéri a mindenki számára elfogadható működési keretrendszer létrejöttéhez – hangsúlyozzák a közleményben. (MTI)