A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által meghirdetett tendert, amelyben a metrópótlás idején szükséges kapacitást rendelték volna meg.

A hatóság honlapján közzétett határozat szerint a jogorvoslati eljárásban megállapították, hogy az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzési törvényt, ezért a döntőbizottság megsemmisíti a június 15-e után született előzetes tájékoztatót és valamennyi, a közbeszerzési eljárás során ez után keletkezett dokumentumot és döntést. Emellett a KDB 40 millió forint bírságot szabott ki az ajánlatkérőre.

A BKK a tendert azért hirdette meg, hogy a 3-as metró felújításának ideje alatt a buszos pótlás biztosított legyen. Erre az időszakra ugyanis 150 csuklós autóbuszt kell forgalomba állítani. A társaság júliusban közölte, hogy megindult a buszok megrendelésére vonatkozó eljárás.

A Fővárosi Közgyűlés június 8-i ülésén döntött arról, hogy szolgáltatásmegrendeléssel oldják meg a buszos pótlást a metróvonal felújítása idején, ha a kormány ezt támogatja, és az új járművek vásárlásához viszonyított többletköltséget biztosítja. (Korábbi tervek szerint a BKV 110 Solaris típusú csuklós buszt vásárolt volna 9,7 milliárd forintból, a fennmaradó 40 buszt pedig más vonalakról csoportosították volna át.) A Magyar Közlönyben július 1-jén jelent meg a határozat, amely ezt biztosította. Az MTI az ügyben kereste a BKK-t, a társaság későbbre ígért tájékoztatást. (MTI)