A Török Köztársaság kikiáltásának 95. évfordulóján átadott, Isztambul névre keresztelt légikikötő idővel kiváltja majd az Atatürk repülőteret, és a világ legnagyobb repterévé is válhat.

Egyelőre a repülőtér egy részét adták át, amely évi 90 milliós utasforgalom lebonyolítására lesz képes. Az új repülőtér a végső, negyedik fázisban, előreláthatólag 2028-ra, évi 150 millió, de ha szükséges, évi 200 millió utas kezelésére is képes lesz. Ezzel Isztambul új repülőtere lehet a világ legforgalmasabb légikikötője – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök. Amikor az új repülőtér első szakasza teljes kapacitására ér, az Atatürk repülőteret – Isztambul jelenlegi két légikikötője közül a nagyobbikat – lezárják az utasszállító légiforgalom előtt. Az Atatürk repülőtér egyebek mellett vásárok helyszínéül fog szolgálni.

A 76,5 millió négyzetméteres területen, az első fázisban, három kifutópálya működik majd, számuk a későbbiekben hatra bővül. A 42 hónap alatt épített főterminál alapterülete 1,4 millió négyzetméter, amelyhez egy 90 méter magas irányítótorony is társul. A beruházás összértéke 10 milliárd 247 millió euró (3 billió 317 milliárd forint). A 2013-ban meghirdetett tendert egy öt cégből álló konzorcium nyerte el.

A török elnök úgy fogalmazott, hogy az új repülőtér következtében „újra kell rajzolni” Európa légterét, mivel a legfontosabb átszállási pont Isztambul lesz. Ez hozzájárul Törökország azon céljának eléréséhez is, hogy egyike legyen a világ tíz legnagyobb gazdaságának.

Isztambul új repülőtere a metropolisztól északnyugatra, a nagyváros európai oldalának külterületén kapott helyet, közel a Fekete-tengerhez, közúton mintegy 45,5 kilométerre a központban található Taksim tértől.

A repülőtérhez 70 ezer férőhelyes nyitott és zárt autóparkoló tartozik majd. A területen mintegy 9 ezer kamerát helyeztek el, köztük olyanokat is, amelyek az arc- és rendszámfelismerő rendszerükön túl akár a gyanúsan viselkedőket is képesek kiszúrni.

Az új légikikötő képes lesz kiszolgálni a legnagyobb utasszállító repülőgépeket, így az Airbus A380-ast és a Boeing 747-8-ast is. A tervek szerint a repülőtérről nagyjából 250 légitársaság indít majd járatokat a világ több mint 350 pontjára.

Az első járatot a Turkish Airlines indítja október 31-én a török fővárosba, Ankarába. November 1-jén egy gép repül majd Antalyába, valamint november 2-án Izmirbe. Az első külföldi járatok november 1-jén Észak-Ciprusra, november 8-án Bakuba indulnak. Az Atatürk repülőtéren december 31-éig folytatódik az utasszállító légiközlekedés, utána viszont teljesen leáll a légi forgalom.

(Forrás: MTI)