Megkezdődött a távfűtés bevezetése a budapesti belvárosba, a fejlesztés költsége csaknem 5 milliárd forint, amit saját és uniós forrásból finanszíroz a Főtáv Budapesti Távhőszolgáltató Zrt.
A Kéménymentes belváros programban a távhőszolgáltató Dél-Budáról az Erzsébet hídon átvezetve teremti meg a távfűtés lehetőségét az V. kerületben, majd később a szomszédos városrészekben – mondta Herpai Attila, a társaság kommunikációs csoportvezetője a beruházás szerdai sajtóbejárásán.
A forgalomeltereléssel járó időszak a tervek szerint szakaszosan, október 31-ig tart. Az Erzsébet hídon zajló munkák a forgalmat nem zavarják majd, mert a két távhővezetéket a hídszerkezet alatt vezetik végig. A híd pesti hídfőjénél, illetve a Városház utcánál egy-egy nagy szerelőakna épül, amelyeket különleges eljárással készített föld alatti közműalagúttal kötnek össze, így a Kossuth Lajos utca belső szakaszán nem kell útburkolatot bontani és forgalmi korlátozást bevezetni.
Az ütemezés szerint a teljes kivitelezés, a helyreállítással együtt, jövő április 30-ig befejeződik. A kommunikációs csoportvezető elmondta: először a Főpolgármesteri Hivatal Városház utcai épülete, valamint közintézmények és üzleti fogyasztók kapcsolódnak rá a hálózatra, majd a társasházak számára is elérhető lesz a csatlakozás.
A távhőszolgáltatás költség- és energiahatékony, környezetbarát, jelentősen csökkenti a városok légszennyezettségét – hangsúlyozta, példaként Bécset és Koppenhágát említve. Számítások szerint Budapesten 45 ezer gázfűtésű háztartás távhőre állítása évente csaknem 67 ezer tonna szén-dioxid, és 80 tonna egyéb káros anyag kibocsátásának csökkenését eredményezné.
A kivitelezés hétfőn elkezdődött az Erzsébet híd budai oldalán, itt a Rudas Gyógyfürdő és a Döbrentei tér környékén várhatóak forgalmi korlátozások, terelések. A pesti oldalon a Március 15. téren, a Szabad sajtó útján, valamint a Kossuth Lajos utca és a Városház utca térségében kell számítani szakaszosan ideiglenes közlekedési korlátozásokra.
A Főtáv tájékoztatása szerint Budapest több pontján is folyik távhővezeték-építés és -bővítés. A budapesti hőgyűrű kiépítésével összekötik a főváros szigetszerű hőkörzeteit, ezzel a belső pesti kerületekben is bevezethetővé válik a távfűtés. (MTI)